Török korból származó kuriózumra bukkantak Kecskemét belvárosában
2015. július 14. 16:32
A markológép mellett régészek is dolgoznak egy kecskeméti építkezésen. A belvárosban számítani lehetett több száz éves leletekre, az épségben előkerült kút azonban a szakembereket is meglepte - olvasható a baon.hu cikkében.
Korábban
A Nagykőrösi út legelején, egy épülő társasház alapozásánál végeztek régészeti szakfelügyeletet a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai. A középkori Kecskemét főterének közvetlen közelében folynak a földmunkák, a történelmi városmagon belül, így nagy volt a valószínűsége, hogy lesz dolga a régészeknek. Hamar előkerültek az első szórványleletek, majd ezt követően számos török kori objektumot és egy épen maradt kutat is feltártak a szakemberek.
"A megtalált fakút azért számít kuriózumnak, mert a talajviszonyok ritkán teszik lehetővé, hogy a kutak faanyaga konzerválódjon, és épségben megmaradjon. Ezen a területen a talaj nagyrészt agyagos, viszonylag magasan van a talajvíz. Ennek köszönhető, hogy jó állapotban megmaradtak az ácsolt kút deszkái és gerendái. Kecskeméten ebből a korból – 1600-as 1700-as évek – származó kút még nem került elő, a megyéből is csak néhány ismert" - mondta el a baon.hu-nak Varga Máté régész.
A kútból kerámiatöredékek és állatcsontok is előkerültek, az alsóbb rétegeiből pedig idősebb leletekre is számítani lehet. A magas talajvíz akadályozza a feltárást, a régészek viszont igyekeznek minél többet kibontani a kútból. Elemeit egyenként kiemelik, majd a kecskeméti múzeumban restaurálják. A cél az, hogy a későbbiekben egy kiállításon a közönségnek is bemutassák. A múzeumban már készül a török hódoltság korát megidéző kiállítás (július 31-én nyitja kapuit). Sajnos ott még nem lesz látható a most feltárt kút. Miután dokumentálták, és kiemelték a darabjait, további kutatásoknak vetik alá. A gerendák évgyűrűi például pontosan megmutatják, mikor vágták ki a kútelemnek kialakított alapanyagot, vélhetően tölgyfát.
"Az építkezés területén előkerültek még tárolóvermek, árkok, szemetes gödrök" – folytatja Varga Máté. "Köztük egy szépen körbetapasztott, kerek alakú gabonás verem, amit idővel szeméttel töltöttek fel az itt élők. Ez nagy szerencse a régésznek, mivel a szemétből számtalan lelet kerül elő, fontos információkat hordozva. Ahol kút van, ott lakóház is valószínűsíthető, ilyet azonban eddig még nem találtunk. Ha lesz ilyen, úgy biztos nem tégla vagy kő, inkább faszerkezetű, vagy földbe mélyített épületre lehet számítani. A beruházást végző Tiszavölgyi Gábor is fontosnak tartja Kecskemét múltjának megismerését, a projekt kivitelezése során konstruktívan állt hozzá az örökségvédelmi elemek megmentéséhez."
A teljes cikket a baon.hu-n olvashatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap