2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több mint 1500 orosz hadifogoly nyugszik a felújított járványtemetőben

2015. július 6. 18:35 MTI

Debrecenben átadták hétfőn a százéves, felújított orosz hadifogoly- és járványtemetőt. A sírokban, köztük tömegsírokban az első világháború idején pusztító kolerajárványban elhunyt 1618 egykori orosz hadifogoly nyugszik. 

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: ez a temető mementóként szolgál számunkra, azt bizonyítja, hogy a háború borzalmai nemcsak a frontvonalban, hanem messze tőle is érezhetők. Emlékeztetett arra, hogy az első szerb és orosz hadifoglyok 1914. augusztus végén érkeztek a Magyar Királyság területére. A debreceni vasútállomáson októberben haladt át az első hadifogoly-szállítmány, télre pedig már 200 ezer hadifogoly elhelyezéséről és ellátásáról kellett gondoskodni a monarchia belsejében fekvő, ideiglenesen létrehozott táborokban.

Debrecenben a város nyugati határában lévő volt gőztéglagyár épületében helyezték el a hadifoglyokat. A táborban 1915. június elején kolerajárvány robbant ki, és annak ellenére, hogy megkezdték a foglyok oltását, június végére már több mint 2500 megbetegedés történt, és a járvány ideje alatt 1618 orosz hadifogoly vezetette életét - ismertette a polgármester.

Papp László megemlítette: volt olyan nap, amikor 330 fogoly esett áldozatul a fertőzésnek, és került tömegsírba. A polgármester felidézte: az akkori hadifogolytábor parancsnoka, Rácz Béla, a 101. gyalogezred tartalékos hadnagya a borzalmakat átérezve a saját költségén emeltette a ma is látható emlékművet az elhunyt katonák tiszteletére. Szergej Borozdin, az Oroszországi Föderáció debreceni főkonzulja beszédében emlékeztetett arra, hogy az első világháború Oroszország számára a legpusztítóbb következményekkel járt: kétmillió katonája elesett, négymillió pedig megsérült a háborúban.

Szólt arról, hogy míg Magyarországon számos olyan hely van, ahol a magyar nép emlékezhet első világháborús hőseire, addig Oroszországban csak napjainkban bontakozott ki társadalmi megmozdulás annak érdekében, hogy emléket állítsanak azoknak, akik az első világháborúban életüket adták a hazáért. A főkonzul köszönetet mondott mindazoknak, akik a mai napig megőrizték a debreceni járványtemetőt. Külön megemlítette Majoros László mérnök ezredes, korábbi debreceni helyőrségparancsnok nevét, aki 25 évvel ezelőtt teljesen rendbe tetette a területet.

Az azóta eltelt negyedszázadban megrongálódott a temető, ezért az orosz főkonzulátus a 100. évfordulóra saját költségén ismét felújíttatta a járványban elhunyt egykori hadifoglyok sírkertjét - tette hozzá. Az avatáson elhangzott az is, hogy bár a járványtemetőt annak idején lezáratták, 1917-ben, illetve 1918-ban újranyitották, és még több száz katona holttestét temették el benne. A kutatások szerint így az egykori orosz hadifoglyok mellett olasz, szerb, román és magyar katonák is nyugszanak a sírhelyen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár