Így nézhetett ki a gyermek Jézus
2015. május 6. 09:33
A legmodernebb számítógépes képalkotó eljárások és a torinói lepel segítségével sikerült rekonstruálni, hogyan nézhetett ki a Názáreti Jézus gyermekkorában - állítják olasz rendőrszakértők.
Korábban
Olasz rendőrszakértők a bűnüldözésben használt modern képalkotó módszert alkalmazták, amire az adott lehetőséget, hogy április közepén újra kiállították a kereszténység egyik legjelentősebb ereklyéjét, a torinói leplet. A Krisztus halotti lepleként számon tartott ereklye lenyomatából származó arcképet fiatalították, így csökkentették az állkapocs méretét, megemelték az állat és "kiegyenesítették" az orrot.
Az eljárás pont a fordítottja annak, mint amivel az évtizedek óta körözött bűnözők (például a maffiafőnökök) kinézetét próbálják megjeleníteni. E módszert alkalmazták a hírhedt Cosa Nostra tagja, a ma 82 éves Bernardo Provenzano körözésekor is, akit végül 2006-ban sikerült elfogni, pedig a róla készült legfrissebb fotó 1959-ből származott.
A torinói lepel a legenda szerint Jézus halotti leple: az evangéliumok szerint Krisztus testét gyolcsba csavarták, majd ebben is temették el. A 4,37 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintásan szőtt lenvásznon egy körülbelül 1,75 méter magas, szakállas férfi testének lenyomata látható, akit láthatóan megkínoztak: erre utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán.
Az ereklye eredetiségét mindazonáltal eddig nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, a tudósok - különösen az 1998-as szénizotópos vizsgálatok óta - a mai napig vitáznak róla, a múlt hónapban Matteo Borrini neves antropológus professzor nevezte "hamisítványnak". Az mára biztossá vált, hogy nem festmény a lenyomat, az azonban továbbra is kérdéses, hogy pontosan mely korból származik.
A torinói székesegyház egyik oldalkápolnájában 1578 óta őrzik a leplet, amelyet csak különleges alkalmakkor tárnak a nyilvánosság elé - Ferenc pápa a hírek szerint június 21-én keresi fel az ereklyét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap