2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

14-16. századi magyar temetőt tártak fel a Drávaszögben

2015. április 24. 09:29 MTI

Csaknem háromszáz, több száz éves csontvázat őrző magyar temetkezőhelyet tártak fel a régészek Novi Ceminac és Kácsfalu (Jagodnjak) települések között a horvátországi Drávaszögben - közölte az Új Magyar Képes Újság csütörtökön megjelent számában.

A horvátországi magyar hetilap beszámolója szerint a sírkertben a 14-16. században temetkeztek. Az egykori temető a készülő A5-ös autópálya nyomvonalán fekszik, az építkezések előtti archeológiai vizsgálódások során leltek a sírokra. A lap tudni véli, hogy eddig 270 csontváz került elő, és napról napra újabbakra bukkannak. A szakemberek azt mondják, hogy becsléseik szerint a feltárás végéig háromszáznál is több emberi maradvány kerül elő a föld mélyéről. Nagy részük jó állapotban maradt meg a homokos talajban - írta a lap.

Sime Vrkic, a kutatás vezetője a helyi magyar nyelvű sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a temetkezőhelyet az egykori Csemény falu magyar nemzetséghez tartozó lakói használhatták (birtokosai a Lőrinc nádor fia Keménytől leszármazó Cseményiek, a Matucsinai család oldalága). Az elhunytakat téglalapalakú sírokba temették, gyakran koporsó nélkül, 1,8 méteres mélységben. A halottat hátára fektetve helyezték a sírba, karjai kétoldalt egyenesre nyújtóztatva fekszik a test mellett vagy a mellen keresztbe téve.

A sírok némelyikében viseletek darabjait is megtalálták, kevés ékszer is előkerült, dísztű és gyűrű. A halottak szájába pénzérmét helyeztek, amely szokás még az ókorban terjedt el. Az érmék azonosításával pontosabban behatárolhatják a temetkezés ideje. A csontokat Zágrábba küldik antropológiai vizsgálatra, itt állapítják majd meg a maradványok korát, nemét, és a csontokból különböző betegségek is kimutathatók. Még nem döntötték el, mi lesz a maradványokkal, lehet, hogy múzeumba kerülnek vagy további vizsgálatokat végeznek rajtuk, de az is lehet, hogy az elemzések után újra visszakerülnek a földbe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár