Autó ütötte el a közel hetven sikeres bevetést teljesítő veteránt
2015. április 24. 08:42
Otthonához közel szenvedett halálos balesetet egy 92 éves háborús veterán, aki a második világháborúban 69 bevetést teljesített sikerrel a német Luftwaffe ellen.
Korábban
A britek háborús hőse, Doug Gregory éppen újságért indult el blackfieldi (Hampshire megye) otthonából március 30-án, amikor egy töltőállomás mellett egy arra közlekedő autó elütötte; a férfit helikopterrel, súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, ahol két héttel később elhunyt. Gregory összesen 69 bevetést teljesített a második világháborúban, amiért megkapta a Distinguished Flying Cross (Repülő Szolgálati Érdemkereszt) kitüntetést.
A 92 éves korában elhunyt férfi 1941-ben, 18 éves korában csatlakozott a Royal Air Force-hoz (Királyi Légierő), többnyire Beaufighter és Mosquito gépeken repült, de vezetett Spitfire és Hurricane vadászrepülőgépeket is. Gregory - aki részt vett a normandiai partraszállásban és a berlini csatában is, 1947-ben pedig egy agyvérzést is túlélt - így emlékezett vissza pályafutására: "Nem szedtek le, bár persze lőttek rám. Szerencsére elhibázták - legtöbbször legalábbis".
Gregory miután 1946-ban leszerelt, egy ideig tanított, majd négy év alatt egy S.E.5 típusú, duplaszárnyú, együléses vadászrepülőgépet épített, amellyel légi bemutatókon vett részt. A veterán még a 80-as éveiben is repült, műrepülőként vonult vissza 90 éves korában; az Army Flying Association tiszteletbeli tagja volt, és ő alapította az első világháborús brit pilóták emlékének ápolására létrehozott Great War Display Team nevű szervezetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05