2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghalt Günter Grass, a háború utáni Németország élő lelkiismerete

2015. április 14. 10:39

Meghalt hétfőn, 87 éves korában Günter Grass Nobel-díjas német író, akire Kertész Imre barátjaként emlékezett, az európai irodalom jeles alakjai pedig példaképként, óriásként méltattak. 

A kortárs német irodalom egyik legnagyobb alakjának számító szerző halálának hírét kiadója, a göttingeni Steidl Verlag jelentette be. Grass az utóbbi években a Lübeck melletti Behlendorfban lakott, és egy lübecki klinikán hunyt el hétfő reggel egy közelebbről meg nem nevezett fertőzésben. "Nem egyazon témával foglalkoztunk, de barátok voltunk, egymás tisztelői" - fogalmazott a szintén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre az MTI-nek.

A Nobel-díjas Elfriede Jelinek felidézte: "azt hiszem, A bádogdob első pár oldala olvastán fogalmazódott meg bennem, hogy egy nap én is lehetnék író". Az osztrák írónő számára Günter Grass 1959-ben megjelent könyve egy új irodalmi nyelv kezdete volt. "Általa rájöttem, hogy az írás nem egyszerűen elbeszélés vagy leírás" - fűzte hozzá az APA osztrák hírügynökségnek írt e-mailjében.

"Nagyon szomorú. Igazi óriás volt, inspirációt jelentett" - búcsúzott Salman Rushdie a Twitter közösségi portálon. "Dobolj neki, kicsi Oskar!" - írta A bádogdob főhősére, Oskar Matzerath-ra utalva a brit-indiai író, aki barátjának nevezte Günter Grasst.

"Számomra ő volt az utolsó nagy írók egyike" - fogalmazott Mircea Cartarescu. A kortárs román irodalom legnagyobbjai között számon tartott író és költő - akit az idei lipcsei könyvvásáron az Európai Egyetértés Lipcsei Könyvdíjával tüntettek ki - a modern irodalom hivatkozási pontjaként emlegette a német irodalom hétfőn elhunyt kiemelkedő alakját.

A 20. század csúcspontjaként jellemezte Grass munkásságát Per Wastberg, a Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia tagja. A német író 1999-ben kapta meg a legrangosabb irodalmi kitüntetést, ezzel kapcsolatban Wastberg felelevenítette, hogy egyértelmű döntést hoztak. "Számunkra ő volt az évszázad fénypontja. Ő maga volt a 20. század, legalábbis Thomas Mann után" - emlékezett vissza. A bádogdobról szólva hozzátette, hogy a regény mérföldkő az európai irodalomban.

Joachim Gauck német államfő szerint Günter Grass a német irodalom kiemelkedő alkotója volt, műveiben "több nemzedék nagy reményei és tévedései, félelmei és vágyai mutatkoznak meg". A szövetségi elnök az író özvegyének küldött részvétnyilvánító táviratában kiemelte, hogy Grass nagy művész és politikai gondolkodó volt, aki jelentősen meghatározta az utóbbi évtizedek német politikai vitáit. "Életműve országunk lenyűgöző tükre, és irodalmi és művészeti örökségének maradandó része" - hangsúlyozta Joachim Gauck.

Angela Merkel kancellár részvétnyilvánító táviratában azt írta, hogy Günter Grass halálával Németország "elveszített egy művészt, akitől mély tisztelettel búcsúzom". Günter Grass - aki számos alkalommal bírálta Merkel politikáját - a kancellár távirata szerint igen nagy mértékben járult hozzá a második világháború utáni Németország fejlődéséhez művészi, társadalmi és politikai szerepvállalásával.

Lech Walesa volt lengyel államfő, a Grass szülővárosában, Gdanskban alakult Szolidaritás szakszervezet alapítója, volt vezetője is megemlékezett a város irodalmi Nobel-díjas szülöttéről. Kiemelte, hogy jó emlékeket őriz a német művészről, akit "nagyon szeretnek Gdanskban".

Monika Grütters kulturális államminiszter közleménye szerint Günter Grass "egyedülálló szónok, esszéista, és mindenekelőtt páratlan történetmesélő volt a legújabb kori német történelemben, amely minden törésével együtt az ő személyes története is volt".

Günter Grass halála mélyen megrázó - reagált Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt politikusa (SPD) a pártot sokáig támogató író halálhírére.

A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) elnöke, Klaus Staeck azt mondta: a világ a szavak egyik legnagyobb mesterét veszítette el, Németország pedig az egyik legelszántabb polgárát. Günter Grass - aki 1983-tól kilépéséig, 1986-ig az AdK elnöke volt - "soha nem tért ki a vita elől, ha úgy érezte, hogy veszélybe került a demokrácia" - mondta Klaus Staeck.

A német könyvkiadók és könyvterjesztők egyesülete (Börsenverein des Deutschen Buchhandels) szerint Günter Grass világirodalmi jelentőségű életművet hozott létre, és halálával a német irodalom az egyik legnagyobb alkotóját veszítette el.

Günter Grass 87 éves korában halt meg. A társadalompolitikai kérdéseket egész életében szenvedélyesen taglaló írónak már az első, 1959-ben A bádogdob címmel megjelent regénye világsiker lett. Emellett olyan jelentős, magyarul is megjelent alkotások fűződnek a nevéhez, mint A hal vagy a Kutyaévek. 1999-ben egész életművét ismerték el az irodalmi Nobel-díjjal. A 20. század második felének külföldön legismertebb német írója volt, a világháború utáni Németország élő lelkiismeretének számított.

A szerző 2006 nyarán a Hagymahántás közben című kötete megjelenése előtt vallotta be, hogy 17 évesen a Waffen SS tagja lett. Több bírálója a Nobel-díj visszaadására kötelezte volna, mások pedig nem értették, hogy a történelmi múlttal való szembenézést és elszámolást sürgető író miért csak ekkor állt elő ezzel az életrajzi adattal.

A Nobel-díjas író megszólalásai, írásai miatt gyakorta került a viták középpontjába.  2012 áprilisában az iráni konfliktus témáját feldolgozó, Amit el kell mondani (Was gesagt werden muss) című versével kavart vihart. Az izraeli kormány bírálójaként és Németország-szakértőként számon tartott Móse Zimmermann izraeli történész Grass halálhírére reagálva úgy fogalmazott, Izrael-bírálatával az író átlépett egy határt, és sok izraeli, aki nagyon szerette a könyveit, sértve érezte magát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár