2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felvonulással emlékeztek az SS egykori lett katonáira

2015. március 17. 10:18 MTI

Rigában az idén is felvonulással emlékezett meg egy csoport hétfőn azokról a lettekről, akik egykor a náci párt fegyveres alakulata, a Waffen-SS tagjaként a Szovjetunió ellen harcoltak a második világháborúban.

A mintegy 1000-1500 menetelő a tiltakozók füttyszava közepette a városközpontban lévő az 1935-ben emelt Szabadság-emlékműhöz vonult, koszorúzott és dalokat énekelt. A tiltakozók szerint a megemlékezők valójában a nácizmust dicsőítik, és megsértik több millió áldozatának emlékét. A lett Waffen-SS légióban 140 ezren harcoltak.

A ceremónia után a tiltakozók egy kis csoportja - közülük többen az orosz kisebbséghez tartozók - vegyvédelmis jelmezbe öltözve, jelképesen "fertőtlenítette" az emlékmű környékét, és a náci bűntettekről szóló fotókat tartott a magasba.

Ilyen meneteket 1990 óta tartanak Rigában, azzal az indokkal, hogy ezek a katonák a Vörös Hadsereg ellen védték Lettországot. A megemlékezés nagy főfájást okoz a jelenlegi lett vezetésnek. Lettországot a Szovjetunió és a náci Németország is megszállta a háborúban. A Waffen SS-en belül létrehozott lett légióban kényszertoborzottak és önkéntesek is szolgáltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár