2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták Ámon isten temploma őrzőjének sírját

2015. március 4. 10:00 MTI

Ámon egyiptomi isten temploma őrzőjének, Amenhotepnek a sírjára bukkantak amerikai régészek Luxorban. 

Az egyiptomi régészeti minisztérium keddi közleménye szerint a sír valószínűleg a 18. dinasztia korából (i.e. 1543-1290) származik. A tárca által közzétett felvételek szerint a sírbelsőt élénk zöld és barna színű mintázattal díszítették hieroglifák kíséretében.

"A sírbelsőn pompás életképek láthatók, amelyeket élénk színekkel festettek a vakolatra. Számos életkép Amenhotepet és feleségét ábrázolja, például egy áldozati asztal előtt, az egyik festmény egy fáraó gyermeket dajkáló istennőt ábrázol és vannak életképek az akkori mindennapokról is" - közölte Mamdúh ad-Damati régészeti miniszter.

A sírt amerikai régészek fedezték fel, akik egyiptomi felügyelők egy csoportjával dolgoznak a Kairótól 700 kilométerre délre fekvő Luxorban. A templom őrzőjének végső nyughelyében ismeretlen okból vandál módon még az ókorban kárt tettek. Szándékosan eltávolították az eltemetett nevét és rangját, néhány hieroglifát és életképet, valamint Ámon isten nevét - közölte Szultán Ejd, a minisztérium Felső-Egyiptomért felelős igazgatója.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár