2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A legbátrabb város ünnepe Balassagyarmaton 

2015. január 29. 09:59 MTI

A megszálló cseh katonaság 96 évvel ezelőtti kiűzésére emlékeznek ma Balassagyarmaton. A harcok eredményeként a Nógrád megyei város Magyarország része maradt. A település az Országgyűléstől 2005-ben kapta meg hivatalosan a Civitas Fortissima, azaz a legbátrabb város címet. 

Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta: az emléknap reggelén az 1919-es hősök sírjánál tartanak tiszteletadást a városi temetőben, majd a MÁV emléktáblánál koszorúznak az emlékezők a vasútállomáson.

A városháza dísztermében Civitas Fortissima vetélkedőt szerveznek. Ezen a napon tartja ünnepi ülését a képviselő-testület, amelyen átadják a díszpolgári címet és a Pro Urbe díjakat. A központi ünnepi műsor a Civitas Fortissima téren lesz a Városi Egyesített Kórus közreműködésével.

A kísérő rendezvények között már kedden megrendezték a III. Bátrak Futását, szerdán felavatták a Hősök terén a felújított 16-os Honvéd szobrot. A városházán pedig Gere József helytörténész A 16-os Honvéd emlékmű megpróbáltatásai és a történelem címmel tartott előadást.

Ma nyitják meg a Huszár házban kialakított új Civitas Fortissima Múzeumot, a Madách Filmszínházban kétóránként vetítik le A legbátrabb város című filmet, és bemutatják a Balassagyarmat dalai CD-t is. Az évfordulón Balassagyarmaton tartja kihelyezett ülését a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése.

A Civitas Fortissima és előzményei címmel Fráter Olivér történész tart előadást a városházán, a napot pedig a Lombos El Marci & Juhász Attila Jazz Quartet koncertje zárja a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.

1919. január 15-én csehszlovák katonák több ponton átlépték az Ipoly folyót, elfoglalták a vasútvonalat, és bevonultak a határ menti Balassagyarmatra. A cél az volt, hogy még délebbre tolják az 1918-as belgrádi szerződésben megállapított demarkációs vonalat. Két hétig vasutasok, tisztségviselők, rendőrök, polgárok és diákok harcoltak a városért, a harcokban tíz ember meghalt. 1919. január 29-én Balassagyarmat felszabadult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár