2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A napistent és Thotot ábrázolja a kőbányában feltárt ritka faragvány

2015. január 7. 09:52 MTI

Több mint 2500 éves domborművet fedeztek fel svéd régészek egy Asszuán környéki fáraókori kőbányában. A dombormű Ámon-Ré napistent és Thotot, az írás és a tudományok íbiszfejű istenét ábrázolja - közölte kedden a kairói régészeti minisztérium.

"Ritka az olyan dombormű, amelyen a két istenség, Amon-Ré és Thot együtt látható" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Ali al-Aszfar, a minisztérium felső-egyiptomi főosztályának egyik vezetője, aki szerint a műkincs a Későkorból (i. e. 1085-335) származik.

A domborművet egy fáraókori kőbányában találták, ahonnan az ősi Egyiptom legfontosabb templomaihoz - közöttük a karnaki épületegyütteshez és a luxori templomhoz - szállították a köveket - tette hozzá közleményében Mahmúd ad-Damati régészeti miniszter.

A lundi egyetem svéd régészei találtak egy másik domborművet is, amely a kőbányából kiemelkedő két obeliszket ábrázol" - közölte a minisztériumi illetékes, hozzátéve, hogy ez utóbbi műalkotás feltehetően Hatsepszut királyné idejéből, a XVIII. dinasztia korából (i. e. 1508-1458) származik, mert egy hasonló jelenetet ábrázoló dombormű látható a királynő Luxor melletti templomának a falán is.

A régészek ezenkívül találtak egy szfinxet is, amely hasonlít a karnaki templomhoz vezető sétányon állókhoz - jelentette be közleményében Maria Nilsson, a svéd régészeti misszió vezetője. A kőbányában a fáraókorból származó, kőbe vésett házakat is találtak, ahol munkások laktak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár