"Egyetlen férfi van a parlamentben - az is nő"
2014. november 17. 08:25 MTI
Kéthly Anna, a magyar szociáldemokrácia kiemelkedő alakja, a múlt század egyik legtekintélyesebb magyar női politikusa százhuszonöt éve, 1889. november 16-án született Budapesten.
Korábban
Kilencgyermekes budapesti szociáldemokrata munkáscsaládból származott, munka mellett szerzett gyors- és gépírói, majd könyvelői képesítést, németül és angolul tanult. 1917-től a Magyarországi Magántisztviselők Országos Szövetsége női tagozatának volt a titkára, és belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP, 1939-től SZDP). Az 1918-as őszirózsás forradalmat üdvözölte, de a Tanácsköztársaságot elutasította. A kommün bukása után, 1919 októberében bekerült az MSZDP Központi Nőszervező Bizottságába, 1920-tól a Nőmunkás című lap munkatársa, 1926-tól a folyóirat 1938-as betiltásáig annak felelős szerkesztője és kiadója volt, és rendszeresen publikált a párt napilapjában, a Népszavában.
1922 és 1948 között a pártvezetés tagja és országgyűlési képviselő volt. 1944-ig több mint ezer alkalommal szólalt fel a törvényhozásban, meggyőző fellépésével tekintélyt és befolyást vívott ki magának, Schlachta Margit mellett róla is azt mondták: "egyetlen férfi van a parlamentben - az is nő". Az 1930-as évek második felétől fellépett a német orientáció, a szélsőjobboldali törekvések, a zsidótörvények ellen. A második világháború idején elutasította a kommunisták népfrontpolitikáját, az MSZDP és a polgári ellenzék összefogását szorgalmazta. Az ország 1944. március 19-i német megszállása után illegalitásba vonult, a nyilas hatalomátvételt követően egy Nógrád megyei faluban bujkált.
1945 februárjában a Világosság című szociáldemokrata folyóirat felelős szerkesztője lett, 1945 novembere és 1947 júliusa között a Nemzetgyűlés, 1947 szeptembere és 1948 februárja között az Országgyűlés alelnöke volt. Az SZDP egyik legnagyobb tekintélyű vezetőjeként a pártegység megőrzése érdekében centrumpolitikát folytatott, célja a politikai szabadság, a többpárti parlamenti demokrácia és pártja önálló arculatának megőrzése volt.
A kommunistákkal való egyesülést elvi alapokon ellenző Kéthlyt 1948. február 18-án puccsszerűen kizárták a pártvezetőségből, majd március 7-én a pártból is. Visszavonult a politikától és a közélettől, de a letartóztatást így sem kerülhette el. A kommunista titkosrendőrség 1950. június 9-én letartóztatta, évekig ítélet nélkül tartották fogva, majd 1954. január 20-án zárt tárgyaláson, koholt vádak alapján a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésért és kémkedésért életfogytig tartó szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A nemzetközi tiltakozás, főleg a brit Munkáspárt nyomására november 19-én egyéni kegyelemmel szabadult, de rendőri felügyelet alatt maradt.
Az 1956-os forradalom idején megválasztották az újjászervezett szociáldemokrata párt elnökének. November 1-jén a Szocialista Internacionálé bécsi ülésére utazott, másnap - távollétében - kinevezték a Nagy Imre-kormány államminiszterének. A november 4-i szovjet intervenció miatt kétszer is sikertelenül próbált hazatérni, s emigrációba kényszerült. Belgiumban telepedett le, ahol a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének Szolidaritási Alapjától kapott segélyekből élt szerényen. 1958-tól az SZDP emigráns szervezetének volt az elnöke. Sokat tett 1956 szellemének ébren tartásáért, az emigránsok befogadásáért, részt vett az ENSZ magyar bizottsága jelentésének elkészítésében. Utazásai során mindenhol fellépett a kommunista elnyomás ellen és Magyarország szabadságának visszaszerzéséért. 1957-1963 között ő szerkesztette a Londonban kiadott Népszavát, 1970-től 1973-ig a Szociáldemokrata Szemle alapító szerkesztője volt. 1973-ban az ő vezetésével dolgozták ki a Szociáldemokrata Alternatívát, az emigráns szociáldemokrata párt új programját.
1976. szeptember 7-én hunyt el a belgiumi Blankenbergében. Hamvait 1990 októberében hazahozták, és november 3-án a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában helyezték örök nyugalomra. 1994. július 7-én jogilag rehabilitálták, egykori Pozsonyi úti lakóháza falán emléktáblát helyeztek el. Életéről szól Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmje (2009), amelyben Kéthly Annát Eszenyi Enikő alakította. Budapesten, az Erzsébetvárosban tér viseli nevét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.