A holland arany évszázad Budapesten

2014. október 30. 15:00 MTI

Egy hitében erős, a közösen megvívott szabadságharcot megélő ország művészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítása - mondta el a 100 festő 178 alkotását felvonultató tárlat csütörtöki megnyitóján az Országgyűlés elnöke. 

Rembrandt

Kövér László emlékeztetett arra, hogy a kiállítás egy nagyobb sorozatba illeszkedik, melynek állomásai öt évszázad spanyol festőit, az olasz reneszánsz, majd az olasz barokk festészetét mutatták be. Most több mint 10 ország 44 múzeuma adta hozzá a maga kincseit a Szépművészeti nagyszerű 17. századi holland remekműveihez - fűzte hozzá.

Mindaz, ami Hollandia arany évszázadában történt - például a modern kori demokrácia megteremtésére képes polgárság vagy a modern tőzsde létrejötte - az egész világ számára fontos - mutatott rá a házelnök, hozzátéve: a hollandok a szabadság és a megmaradás útján egy igen nehéz korban a túlélésért küzdő magyarságnak mutattak példát, a hit és tudomány dolgában pedig sokat tettek hozzá a magyar élethez.

Kövér László felidézte, hogy Apáczai Csere János hollandiai ösztöndíja során írta az első magyar nyelvű enciklopédiát, Misztótfalusi Kis Miklós ott metszette híres betűit, de rajtuk kívül is sok száz protestáns magyar diák tanult ekkoriban holland egyetemeken. A Hortobágy hajdúi egészen Németalföldig hajtották a szürke marhákat, a magyar diákok gyakran holland feleségeket is hoztak haza, de a magyarság jó szívvel emlékszik de Ruyter admirálisra is, aki kiszabadította a gályarabságra ítélt protestáns magyar prédikátorokat - emlékeztetett a házelnök.

Robert de Groot, a holland Külügyminisztérium európai együttműködésért felelős főigazgatója köszöntőjében gratulált Ember Ildikó művészettörténésznek, a tárlat főkurátorának, aki néhány napja Vilmos Sándor holland királytól megkapta az Oránia-Nassaui Rend lovagi címét, majd hozzátette: a kiállítás Grotius, Spinoza, Rembrandt és Vermeer korába nyújt bepillantást. Ennek a kornak a sikere sok ember vállán nyugodott, olyanokén is, akik Európa más részeiből érkeztek, hiszen nem ritkán kerestek menedéket Hollandiában azok, akiket vonzott a tolerancia légköre. Közöttük volt sok száz magyar diák, akik a vallási üldöztetés elől Hollandiába menekülve ottani egyetemeken tanultak protestáns teológiát - jegyezte meg.

A főigazgató szerint az arany évszázad értékei ma is érvényesek: a tolerancia, a szólás- és vallásszabadság a mai Európa alapértékeit is képezik; a művészetek is csak ezek megléte esetén tudnak szabadon fejlődni. "A Majdan téren vagy a Gezi parkban tüntetők is szomjazzák azt a szabadságot, amelyet nekünk sikerült kivívnunk az elmúlt évszázadok során" - fűzte hozzá. Robert de Groot elmondása szerint a Hollandia és Magyarország közötti kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza, erős az együttműködés az oktatás és a kultúra területén is. A Szépművészeti tárlata például a DACS - Hollandia, királyság! című őszi kulturális programsorozat csúcspontja.

Ember Ildikó felidézte, hogy 1588-ban hét észak-németalföldi tartomány összefogásával megalakult egy protestáns polgári állam, amely, miközben függetlenségi harcot vívott a spanyolokkal, meg tudott gazdagodni, és javai komoly részét a kultúrára fordította: ettől lett a 17. század Hollandia aranykora. Ebből az időszakból mintegy ötezer holland festő ismert, a legjobbak képei ma is mindenütt a világon mágnesként vonzzák a közönséget - mondta el a főkurátor, hozzáfűzve: a péntektől látogatható kiállítás arra vállalkozik, hogy a holland kultúra e kiemelkedő korszakát minél teljesebben mutassa be. Ebben kiemelkedő szerep jut Rembrandtnak: tőle húsz képet egymás mellett Budapesten látni önmagában is kivételes dolog, ezeket szemlélve végigkövethetjük egy kivételes zseni útját - hívta fel a figyelmet a nagy 17. századi mester munkáira.

Ember Ildikó beszámolója szerint Vermeer a tárlat másik csúcspontja: három képet látni tőle a Szépművészetiben egyenesen szenzáció, hiszen Vermeer-vászon még sosem járt Magyarországon. A két festőóriás mellett még több mint száz holland festő munkáival lehet találkozni a kiállítás termeiben, köztük ismerős, gyakran reprodukált festményekkel és számos meglepetéssel is - mondta el a főkurátor.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: a holland arany évszázadról ilyen átfogó, ennyi kiemelkedő művet felvonultató kiállítás még soha nem nyílt meg Magyarországon. Ember Ildikó képes volt megálmodni egy olyan, főművek sokaságát felvonultató kiállítást, amely szakértőnek és laikusnak egyaránt izgalmas, munkáját társkurátorként Tátrai Júlia segítette - méltatta a rendezők munkáját.

A főigazgató várakozása szerint a Szépművészeti nagyszabású tárlata hazai és külföldi látogatók százezreinek nyújt majd felejthetetlen élményt 2015. február 15-i zárásáig.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2016. téli száma