2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Új bevásárlóközpont nyílt a legendás Wertheim Nagyáruház helyén

2014. szeptember 29. 13:09 MTI

Új bevásárlóközpontot nyitottak meg Berlinben az egykori világhírű Wertheim Nagyáruház helyén. A Mall of Berlin a beruházók szerint méltó utód lesz, naponta legalább százezren keresik majd fel.

A csaknem egymilliárd eurós beruházással épült Mall of Berlin tervezői a híres előd előtt tisztelegtek az új épületegyüttes központi elemével, a Piazza nevű 23 méteres belmagasságú, üvegtetejű csarnokkal, amely körül négy szinten 250 üzlet helyezkedik el.

A Berlin központjában, a Brandendurgi kaputól alig néhány száz méterre fekvő Leipziger Platzon a 19-20. század fordulóján épült Wertheim Nagyáruház sokáig Európa legnagyobb áruháza volt, és a kontinens élvonalába emelte a feltörekvő Németország fővárosát. A fogyasztás kultúrájával foglalkozó társadalomtudósok a historizáló német áruházépítészet mintapéldájaként tartják számon az Alfred Messel tervei alapján emelt épületet, amelynek legjellemzőbb elemei az üvegtetővel fedett belső udvar és a hatalmas kirakatok között magasodó, gótikus templomokra emlékeztető oszlopok voltak.

A két építkezés között több mint száz év telt el. A Wertheim első részlegei 1897-ben nyitottak meg, és a tulajdonos - a Németországban számos áruházat üzemeltető - Wertheim család folyamatosan bővítette az épületet. A harmincas években, a náci hatalomátvétel után a családot zsidó származása miatt kisemmizték, üldözték, de az áruház egészen 1944-ig üzemelt, amikor bombatalálatok érték. A háború után már csak az élelmiszerosztályt tudták újra megnyitni, és végül 1956-ban lebontották a megrongálódott épületegyüttest.

A terület a háború után Kelet-Berlinhez tartozott, és közvetlen közelében húzódott az egykori fővárost kettészelő fal, ezért nem fejlesztették. Az ország és Berlin újraegyesítése után az egyetlen megmaradt épületrészben - a föld alatti páncéltermekben - egy technoklub telepedett meg. A világhírűvé vált Tresor mindig csak rövid időre kapott engedélyt a pincerendszer használatára, mert mindenki azzal számolt, hogy hamarosan nagyszabású beruházás indul. A tulajdonviszonyok körüli jogi viták miatt azonban a terület további bő húsz évig parlagon maradt, miközben körülötte újjáépült a város.

A Wertheim Nagyáruház helye így az egyik legnagyobb üres telek maradt Berlin központjában egészen 2012-ig, amikor Harald G. Huth ingatlanbefektető több berlini bevásárlóközpont felépítése után hozzákezdett a Mall of Berlin fejlesztéséhez. A beruházáson 2500 szakember dolgozott, 110 ezer köbméter betont és 18 ezer tonna vasat használtak fel, és egyebek között 56 mozgólépcsőt és 48 felvonót telepítettek az épületben.

A végeredmény a német főváros második legnagyobb - 80 ezer négyzetméter kereskedelmi területű  - üzletközpontja, amelyet a következő ütemben további 20 ezer négyzetméterrel bővítenek, és így az elsőszámú berlini pláza lesz. A csütörtökön megnyílt Mall of Berlin a fejlesztésnek csak az egyik része, a háztömb nagyságú telken 270 lakást, 4 ezer négyzetméternyi irodát és egy 12 ezer négyzetméter területű szállodát is építenek az ezer férőhelyes mélygarázs fölé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár