2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kezdődik a rós hasána

2014. szeptember 24. 12:25

A Gergely-naptár szerint szeptember 25-én - a gyakorlatban már szeptember 24-én napszálltakor - beköszönt a zsidó újév, a rós hasána. A zsidó naptár szerint tisri hónap elsején és másodikán van a zsinagógai újév, a világ és az ember teremtésének - idén az 5775. - évfordulója, amikor az ember teremtett voltára és Istentől való függőségére emlékeznek.

A zsidó naptár szerint négy újév van, ezek közül a legjelentősebb a zsinagógai újesztendő. A rós hasána kifejezés szó szerinti jelentése: az év feje. Ezen felül illetik még a jóm truá (a kürtharsogás napja), a jóm hádin (az ítélet napja), a jóm diarichtá (a hosszú nap), a jóm hárát olám (a világ születésnapja), a jóm hákeszen (az eltakarítás napja) névvel is. A zsidó újév napja - lévén a zsidó naptár luniszoláris, azaz a Hold és a Nap szerinti naptár - mindig újholdra esik.

Rós hasána a lelki számvetés, az önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre. Mivel a "közepesek" még kapnak haladékot, hogy megjavítsák magukat, a hithű zsidók e napon visszagondolnak az elmúlt évben elkövetett hibáikra és tévedéseikre, az őket ért kísértésekre. Ezen a napon adnak hálát a Mindenhatónak azért is, mert egész évben megóvta őket a balszerencsétől és a rossztól. A zsinagógában áldást mondanak, majd megfújják a sófárt (ez a hangszer eredetileg kosszarv, amely arra az állatra emlékeztet, amelyet Ábrahám a fia helyett áldozott fel). A hagyomány szerint a sófár hangja hallatszott a sínai kinyilatkoztatás alkalmával, és ez jelzi majd a Messiás eljövetelét is.

A rós hasánát megelőző hónap már a megtérés jegyében telik, szokás ilyenkor jókívánságokat küldeni és az év közben tett fogadalmakat feloldani. A nap előestéjén fehér ruhákba öltöznek, a zsinagógában is a fehér szín az uralkodó. A zsidó újévi asztalon datolya, gránátalma, tök, csicseriborsó és póréhagyma található, mert ezek a termékeny és gyorsan fejlődő növények a kabbala szerint a szerencse jelképei. Nem hiányozhat a hal sem a fejével együtt, továbbá a mézes alma, amely kellemes és vidám évet hozhat. A máskor sós és hosszúkás kalács (barhesz) is kerek és édes.

A rós hasánát sok helyen olyan dologgal töltik, amelyet egész évben végezni akarnak, éjszaka nem alszanak (nehogy elaludják a szerencséjüket), ehelyett imák és vallásos énekek hangzanak fel. Közép-Európában - így Magyarországon is - elterjedt a rós hasána első napjának délutánján - vagy ha az a nyugalomnapra esik, akkor a következő nap - a táslich szertartás. A kenyérmorzsát összegyűjtik és beleszórják egy folyóba: ezzel szimbolikusan vízbe vetik a bűneiket, így tisztán kezdhetik meg az újesztendőt.

Rós hasána után tíz nappal tartják a legnagyobb zsidó ünnepet, a jóm kipúrt. A köztes időszakot tíz bűnbánó napnak nevezik, amikor mindennap különleges bűnbánó imákat kell mondani, az erre a periódusra eső szombat a megtérés szombatja. Jóm kipúr a nagy megbocsátás napja, amikor Isten feljegyzi az élet könyvébe azoknak a zsidóknak a nevét, akik az új esztendőben is élhetnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár