2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A németek fele nem tudja, mikor épült a berlini fal

2014. augusztus 11. 15:26 MTI

Németországban a lakosság fele nem tudja, hogy mikor kezdték építeni a berlini falat - mutatta ki egy felmérés, amely a szerdai évfordulóra készült. Az államszocialista múlt feldolgozásával foglalkozó közalapítvány megbízásából készített, hétfőn közzétett felmérés szerint a lakosság fele nem tudja a helyes választ arra a kérdésre, hogy melyik fontos történelmi esemény történt 1961. augusztus 13-án.

A volt NDK területén élők jelentős többsége, 69 százaléka tudja, hogy azon a napon kezdték kiépíteni a keletnémet munkásőrség és néphadsereg egységei a Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszert, a nyugati tartományokban viszont sokkal kevésbé élő a fal emléke, a helyes választ adók aránya ott 45 százalék volt.

A legkevésbé tájékozottak a fiatalok, a 30 év alattiak csupán 32 százaléka válaszolt helyesen a kérdésre, a leginkább tájékozott pedig a 60 év feletti nemzedék, körükben 61 százalékos volt a helyesen válaszolók aránya.

A megkérdezettek 31 százaléka a hatvanas évek valamely másik kiemelkedő történelmi eseményre tippelt. Általában Konrad Adenauer nyugatnémet kancellár lemondása, a kubai rakétaválság kezdete vagy Jurij Gagarin űrrepülése dátumát keverték össze a berlini fal építésének első napjával, 19 százalék pedig semmit nem tudott kezdeni 1961. augusztus 13-val.

Az alapítvány ügyvezetője, Anna Kaminsky az eredményét értékelve kiemelte, az lenne a megfelelő, ha az iskolarendszerből kikerülő fiatalok mind ismernék a fal felépítésének dátumát, hiszen az a legújabb kori német történelem egyik legnagyobb súlyú eseménye.

A Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszert 1961. augusztus 13-án hajnalban kezdték építeni. Kezdetben szigorúan őrzött drótkerítés, majd idővel három méter magas betonfal osztotta ketté a várost és képletesen egész Európát. A fal felhúzását a menekülthullám miatt látták szükségesnek, a menekültek áradata azzal fenyegetett, hogy idővel elnéptelenedik az NDK. 1949-től, a két Németország megalapításától a fal felhúzásáig nagyjából 3 millióan menekültek az NDK-ból Nyugatra, a legtöbben Nyugat-Berlinen keresztül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár