Nem értek véget a kalandozások Augsburgnál
2014. augusztus 8. 12:11 Csernus Szilveszter
1059 éve hallgattatott meg a 9-10. századi nyugati szerzetesek híressé vált imádsága, a "magyarok nyilaitól ments meg Uram minket": 955. augusztus 10-ének esős napján sikerült Ottó keleti frank királynak szétvernie az utolsó, nyugatra vezetett magyar hadjáratot. Annak ellenére, hogy eleink több mint ötven nyomon követhető portyázást indítottak, a magyar emlékezetben a 954-955-ös vereséggel végződő maradt a leghangsúlyosabb. Általában a Keleti Frank Királyság egységessé válását tartják az alulmaradás okának, de a Bulcsú vezette magyar sereg éppen egy polgárháborút használt ki, mikor nyugatra tört. Hogyan lett mégis tragikus a 954-955-ös nyugati "kaland"?
Korábban
Kalandozó magyarok
Az úgynevezett kalandozó hadjáratok szimbolikus kezdőpontjának a 862-es (tehát még a honfoglalás előtti) nyugati zsákmányszerzést tekinti a történettudomány. Már azt és a későbbi nyugati hadjáratokat is a Keleti Frank Királyság gyengesége váltotta ki, amely főként az egység hiányára vezethető vissza.
A középkori német birodalom történetét belháborúk és a tartományi széttagoltság kíséri végig. A Keleti Frank Királyságban 936 óta uralkodó Liudolf-házi Ottónak (annak a Madarász Henriknek a fia és utóda, aki 933-ban az első nagyobb vereséget mérte "kalandozó" eleinkre Merseburgnál) nemcsak a magyar, hanem északon szláv ellenségeivel is meggyűlt a baja, mégis sikerült (átmenetileg) egységbe tömörítenie birodalma tartományait.
A király öccsét, Henriket a Magyar Nagyfejedelemséggel határos Bajorország urává tette (akkor a ma Ausztriát kettészelő Enns folyó volt a két ország közti határ), aki sikeresen vette fel a magyarok által elé dobott kesztyűt. 948-ban nemcsak a törzsszövetség támadásait verte vissza, de két évvel később betört magyar területre és a cseheket is szövetségesévé tette. A támadás jelentőségét az adja, hogy a 907-es pozsonyi csata óta először sikerült keleti frank (német) seregnek az Ennsen túlra behatolnia.
"Kalandozások" Európában
Ottó birodalma éppen polgárháború elé nézett 953-ban. A királynak ugyanis új feleségétől, Adelhaidtól gyermeke született, mire fia, Liudolf herceg vezetésével a tartományurak egy része szembefordult az uralkodóval - "hivatalosan" a primogenitúra betartásáért. Bár áprilisban a király megígérte fiának, hogy elsőszülöttségből eredő jogait szem előtt tartja, de az itáliai területek fölött még mindig civakodtak a lázadók, köztük a szintén Ottó ellen forduló Vörös Konrád, Lotharingia hercege.
A magyar törzsek csak erre az alkalomra vártak. A sereg Karintia, Bajorország, majd Frankföld érintésével jutott egészen a Rajnáig, amelyet 954. március 1-jén lépett át. A még mindig küzdő felkelők már Regensburg és Augsburg városait is elfoglalták, a magyar vezérek pedig eközben több mint két héten át Vörös Konrád vendégszeretetét élvezték Worms várában. Lotharingia hercegének ugyanis kapóra jött a harcmodorával félelmet keltő magyar sereg a belharcokban, igaz, nyugaton ezt már kezdték kiismerni.
A hercegi lakomák után ekkor északra, Cambrai és a mai Belgium felé vette a Bulcsú vezette sereg az irányt. A kolostorok és várak többségét nem sikerült bevenniük, így Burgundia megsarcolása után az elvileg szövetséges Svábföldet fosztogatták a magyarok. A tél folyamán Ottó ellentámadásba lendült: legyőzte lázadó alattvalóit és Bajorországot is fegyverrel térítette vissza a király hűségére. Júliusban a király már a szlávok mellé állt lázongó Szászország ellen készülődött, amikor megérkeztek hozzá a magyar sereg követei. Látszólag azért, hogy biztosítsák barátságukról, de a források tanúsága szerint inkább a polgárháborús helyzetet akarták részletesebben felmérni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05