2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A régészek és a nyomozók munkáját is segítheti a fogakban található ólom

2014. augusztus 1. 11:12 MTI

A fogakban található ólom segítheti a nyomozók és a régészek munkáját, a szervezetbe beépült ólom vizsgálatából ugyanis következtetni lehet arra, hogy a vizsgált személy hol nőtt fel.

A Floridai Egyetem egy geológusa által javasolt módszer nagy segítséget jelenthet nyomozók és régészek számára, akik régi vagy elbomlott emberi maradványokkal dolgoznak. Az emberi fogakban kimutathatóak a környezetből fiatalkorban a szervezetbe jutatott fémek nyomai. Mivel az ércek kémiai összetétele régióként változik, a fogakban megtalálható ólom alapján megmondható, hogy a vizsgált személy hol töltötte gyerek- és fiatalkorát - nyilatkozta George Kamenov, aki kutatási eredményeit augusztusban adja közre publikáció formájában.

Kamenov szerint, aki több ügyben segítette a rendőrség munkáját, az eljárás hasznos lehet a régészek számára is, akik a módszer segítségével könnyebben tudják megállapítani a feltárt emberi maradványok korát. Visszatükröződik az emberek fogaiban az ólmozott benzin használata is, amely az 1920-as és az 1980-as évek között volt szokásban.

Az ólom mellett az emberi csontokban található oxigén is segítheti a személyek azonosítását. Az oxigén vizsgálatával, amely 7-10 évente újratermelődik a csontokban, kimutatható, hogy a vizsgált személy hol töltötte az előző évtizedet. Más, az emberi hajban és körmökben található kémiai anyagok alapján pedig az is kikövetkeztethető, hogy a vizsgált személy hol tartózkodott a megelőző hónapokban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár