30 éve halt meg Párizs magyar szeme

Az örmény anyától és magyar apától származó Halász Gyula 1899. szeptember 9-én született Brassóban. 1917-ben és 1918-ban részt vett az első világháborúban, majd beiratkozott a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, de diplomát már Berlinben szerzett. 1924-ben Párizsba utazott szerencsét próbálni és bár soha nem tért haza, szülővárosa iránti tiszteletből felvette a Brassai nevet. A szürrealisták csoportjához csatlakozva szobrászként és festőként is tevékenykedett. Számos neves művésszel kötött barátságot, köztük volt a festő Picasso, Miró, Dalí, Matisse, a szobrász Giacometti, a költő Tristan Tzara, az építész Le Corbusier, valamint André Breton és Henry Miller amerikai író.

Eleinte magyar, francia és német újságokat tudósított, cikkeit rajzaival, karikatúráival illusztrálta. 1925-ben egy barátja, Zborowski ismertette meg Atget fotóival, ezek annyira elbűvölték, hogy egész életében példaképének tekintette aztán a párizsi fotóst. 1926-ban ismerte meg André Kertészt, az ugyancsak magyar származású fotóművészt, akit több fotós útjára is elkísért és sokat tanult tőle. Kertész biztatására 1929-től már ő is fotózott. Éjszakákon át csavargott Párizs utcáin fényképezőgépével és háromlábú fotóállványával, az expozíciós időt egy cigaretta elszívásához mérte. (Kertész később ötletlopással vádolta, holott kettejük különbsége nyilvánvaló: amíg Kertész avantgárd újító volt, Brassai "csak" megfigyelte a világot.)

A Notre Dame-i vízköpő (1932)

Korai képein a Montparnasse éjszakai életét mutatta be, a környék akkoriban művészek és bűnözők tanyája volt. Képei a Paris de nuit (Az éjszakai Párizs) című sikeres albumban jelentek meg 1933-ban, köztük a Bijoux a Place Pigalle bárban és az Utcalány című híres fotókkal. A kötetet a fotótörténet kivételesen fontos könyvének tartják, mert az éjjeli fotózásnak akkor még alig volt előzménye. Brassai hosszan exponált, majd a negatívra vakuval fotózta rá a figurát, kompozíciós készsége képzőművészi indulásáról tanúskodik. Második albuma, a Voluptés de Paris (Párizs örömei) volt, ebben szerepel A két apacs című kép, amely 1935-ben komoly nemzetközi sikert aratott. 1935-től 1947-ig a magyar barátja, Charles Rado által alapított Rapho ügynökségnek dolgozott. 1937-től a Harper's Bazaar amerikai női divatmagazin is munkatársának szerződtette, a témaválasztásban teljes szabadságot kínálva neki, Brassai képei negyedszázadon át jelentek meg a lapban.

1940-ben, Párizs német megszállása idején a Riviérára menekült, ám amikor meghallotta, hogy elrejtett negatívjait nedvesség fenyegeti, visszatért a fővárosba. Mivel a németek tiltották az utcai fényképezést, ismét rajzolni kezdett, szobrokat készített, verseket írt. Grafikái 1946-ban Harminc rajz címmel jelentek meg, Jacques Prévert verseivel. A háború után ismét fotózni kezdte kedvenc városát. A tér és a formák kérdései foglalkoztatták, de továbbra is a statikus témákat, beállításokat kedvelte: a járdarészleteket, a málló épületsarkokat, a falfirkákat is emberi tartalommal tudta megtölteni. 1947-ben jelent meg Picasso szobrai című könyve, a spanyol zsenivel kapcsolatuk kölcsönös volt, egymást ösztönözték ötleteikkel. Az 1950-es években színpadi díszleteket, szőnyegeket tervezett, filmet is forgatott, a párizsi állatkertről készített alkotása 1956-ban díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.

Picasso társaságában

1960-ban adta ki Grafitti de Brassai című könyvét. 1976-os, A harmincas évek titkos Párizsa című albumába azok a felvételei kerültek, amelyeket keletkezésük idején még Párizsban sem lehetett kiadni. 1982-ben jelentette meg Művészek az életemben című könyvét, amelyben művészekről, műkereskedőkről és a barátairól írt, fotókkal illusztrálva mondanivalóját. 1976-ban a Becsületrenddel, 1978-ban a Fényképezés Nemzeti Nagydíjával tüntették ki. 1984-ben, nem sokkal halála előtt adott interjújában mondta: "Soha nem arra törekedtem, hogy érdekes dolgokat fényképezzek le, a célom az volt, hogy magukat a dolgokat rögzítsem mozdíthatatlan végső formában". 1984. július 8-án Eze-ben, Nizza mellett halt meg, a Montparnasse temetőben nyugszik.

Halála után egymást követték nagy sikerű kiállításai Európában és Amerikában: Antwerpen (1988), Houston, Los Angeles (1999), Washington (2000), Párizs (2000). 2001-ben Budapesten, a Ludwig Múzeumban láthatta a közönség a párizsi Pompidou Központban őrzött műveit, 2007-ben ismét Budapesten, a Mai Manó Házban, majd 2009-ben szülővárosában, Brassóban nyílt kiállítása. Özvegyének halála után, 2006-ban 750 műve került kalapács alá: rajzok, grafikák, szobrok és fényképek, a leütési ár forintra átszámítva több mint ötmilliárd forint volt.

Szülőházán, a brassói Gács Major utca 6. számú házon 2009-ben leplezték le emléktábláját. 2013-ban a párizsi Városházán nyílt háromszáz felvételét bemutató nagyszabású kiállítás. Beszélgetések Picassóval (1968) és Előhívás - Levelek 1920-1940 (1980) című könyvei magyarul is megjelentek.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

sport

• Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
• Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát 
• A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
• Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
• A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
• Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
• Csak tévén követhette a futamot a Castro gerillái által elrabolt Forma-1-es pilóta
• Tina Turner és Michael Jordan is látható volt a nehezen megépült Budapest Sportcsarnokban
• Huszonhárom évesen már visszavonult a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka