2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem kellenek senkinek Rosa Parks emléktárgyai?

2014. április 16. 16:44 MTI

Gazdára várva hevernek Rosa Parks több millió dollárt érő emléktárgyai egy harlemi raktárban, annak ellenére, hogy a néhai afroamerikai polgárjogi aktivista azt szerette volna, ha a nagyközönség elé tárják őket.

Az emléktárgyakat, köztük Parks Szabadság Elnöki Érdemérmét és egy Martin Luther King által aláírt levelezőlapot, 2006-ban bocsátották árverésre, ám ez idáig senki nem ajánlott fel megfelelő összeget a gyűjteményért, amelynek értéke 8-10 millió dollár (1,8-2,2 milliárd forint) között mozog.

2005 őszén bekövetkezett halála előtt Parks azt akarta, hogy tárgyai a Rosa and Raymond Parks Institute for Self Development intézethez kerüljenek, amelyet annak idején régi barátjával, Elaine Steele-vel közösen hozott létre. A Detroitban működő intézményt ma Steele vezeti, aki szerint Parks azt szerette volna, hogy az emberek lássák a tárgyait és tanuljanak belőlük.

Az emléktárgyakat azonban lefoglalta a bíróság miután Parks unokahúgai és unokaöccsei kétségbe vonták az azok jövőjéről rendelkező dokumentumot. A bírói döntés értelmében a gyűjteményt - amelyben elnökökkel készült fotográfiák, a világ vezetőitől kapott elismerések, iskolai könyvek, családi bibliák, ruhák és bútorok sorakoznak - egy tételben kell eladni és a bevételt el kell osztani az intézet és Parks családja között.

A tárgyakat elszállították Parks egykori detroiti otthonából és jelenleg a New York-i Guernsey's aukciósház intézi az árverésüket, ám ez idáig nem érkezett komoly ajánlat a gyűjteményre. Ez azonban azt jelenti, hogy a polgárjogi aktivista személyes tárgyai továbbra is egy harlemi raktárban maradnak. Steele szerint a tárgyak jövője biztosan megoldódik a "következő hat hónapban", és továbbra is reméli, hogy egy napon a nagyközönség is szemügyre veheti őket.

1955. december 1-jén Parks nem volt hajlandó átadni helyét egy fehér utasnak a buszon az Alabama állambeli Montgomeryben. A fekete bőrű varrónőt a város szegregációs törvényének megsértése miatt letartóztatták, ezután King tiszteletes bojkottot szervezett a helyi tömegközlekedés ellen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár