2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Még keresik a pápa vérét

2014. január 31. 11:08 MTI

Egyes jelentések szerint két, mások szerint három fiatalt vettek őrizetbe az olasz hatóságok, amiért elloptak egy ereklyét, a II. János Pál pápa vérével átitatott szövetdarabot az aquilai San Pietro della Ienca templomból. A kegytárgyat azonban továbbra sem találják.

A Primadanoi nevű helyi internetes lap közzétette, hogy a húszas éveikben járó tolvajok beismerték a bűncselekményt. Ketten közülük kábítószerfüggők, és már korábban is kerültek összetűzésbe a hatóságokkal. Azután vették őrizetbe őket, hogy néhány nappal az ereklye eltűnése után megtámadtak egy jegyszedőt egy autóbuszon.

A pápa vérével átitatott szövetdarab aranyozott tartóját megtalálták, azonban magát az ereklyét továbbra is keresik. Csütörtökön a rendőrség l'Aquila település külvárosát fésülte át a relikvia után kutatva. A hatóságok elmondták, hogy a gyanúsítottak eldobták a kegytárgyat, mert nem voltak tisztában az értékével, és nem emlékeznek a pontos helyszínre.

A lopást a múlt hét végén követték el. Az ereklyével együtt egy kisebb méretű feszületet is elvittek a templomból. A lengyel pápa vérét őrző ereklyéből az egész világon három van. Az egyik azért került a l'Aquila közeli San Pietro della Ienca templomába, mivel II. János Pál gyakran járt ide az Appenninekben töltött pihenései során. A szövet egyébként akkor lett véres, mikor a pápa ellen 1981-ben merényletet követtek el.

A 2005-ben elhunyt II. János Pált április 27-én avatják szentté, az esemény közeledtével pedig sokat érhet a pápai ereklye.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár