2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A katona, aki 67 évesen is harcolt

2014. január 28. 08:36

Csak száz évvel az első világháború kitörése után vált ismertté annak a brit katonának a története, aki fiait követve ment a nyugati frontra, de már nem térhetett haza, így 67 évével ő lett a Nagy Háború legidősebb, harctéren elhunyt brit katonája.

Bár Henry Webber életkora miatt hivatalosan nem lehetett volna a Royal Army tagja, többszöri nekifutás után végül csatlakozhatott a brit hadsereg kötelékéhez. Webbert leginkább az motiválta, hogy együtt szolgálhasson három gyermekével, ám a sors kegyetlen fintora, hogy a három fiú túlélte a háborút, ő azonban meghalt a nyugati fronton.

Webber története a brit The Sunday Telegraph felhívása nyomán válhatott ismertté, miután a lap arra kérte olvasóit, osszák meg világháborús történeteiket az első világégés kitörésének 100. évfordulójára való megemlékezések keretében.

A férfi Dél-Afrikában nevelkedett, apjával élő 67 éves dédunokája, a woldinghami (Surrey megye) Paul Bellinger is csak 59 éves korában ismerte meg Webber történetet, miután kiderült, hogy anyjának van még két, Angliában élő gyermeke. Miután találkoztak, mostohatestvérével, Anne-nal együtt úgy döntött, feltárja Franciaországban eltemetett dédapja eladdig ismeretlen történetét.

Webber 1849-ben Tonbridge-ben (Kent) született, majd a Tonbridge School és a Pembroke College Oxford növendéke lett, 1870-ben diplomázott. A Norman Morris and Co.-nál kezdett dolgozni és feleségül vette Norman Morris legidősebb lányát, akivel Horleyban telepedett le; a párnak összesen négy fia és öt lánya született. Webber igazi lokálpatrióta lett, részt vett a Surrey Megyei Tanács, a helyi plébánia és kórház munkájában, sőt a cserkész egyesület elnöki tisztjét is betöltötte. A férfi rajongott a sportokért, kiváló vadász hírében állt, tehetséges krikettjátékos volt és ő vezette a Gatwick Golf Clubot is.

Miután 1914. augusztus 4-én Anglia és Belgium hadat üzen Németországnak, Webber felvételét kérte a hadseregbe, de mivel a korhatárnál 20 évvel idősebb volt, kérelmét elutasították. Bár kérését ezt követően többször is lesöprik, Webber nem adja fel, és kitartását végül siker koronázza - azt nem tudni, hogy erre lelkesedésének elismeréseként kerül sor vagy mert egyszerűen hazudott koráról.

A rövid londoni kiképzést követően Franciaországba vezénylik a szállító zászlóalj kötelékében. Weber a 7. dél-lancasteri zászlóaljhoz kerül; fiatal társai - akik valós korával nincsenek tisztában - elfogadják, bár parancsnoka hamar rájön, hogy apja és Webber még együtt eveztek Oxfordban - mintegy fél évszázaddal korábban.

Webber részt vesz a somme-i csatában, illetve La Boiselle 1916. július 3-i visszafoglalásában. Július 17-i levelében kiváló fizikai állapotáról ad hírt, négy nappal később azonban életét veszti. Július 21-én a franciaországi Alberttől jó másfél kilométerre keletre egy közelben becsapódó gránát következtében sebesülést szenved, s még aznap - alig egy hónappal a 67. születésnapja előtt - belehal sérüléseibe. Halálát követően maga az uralkodó, a királyné és az Army Council is részvétét fejezi ki a családnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár