2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

70 éve semmisítették meg "Észak Jeruzsálemének" gettóját

2013. szeptember 24. 11:32 MTI

A vilniusi gettót hetven évvel ezelőtt számolták fel a náci Németország csapatai, véget vetve ezzel a város kiemelkedő zsidó kultúrájának. Erre emlékeztek Litvániában hétfőn.

A litván fővárosban a gyász jeléül fekete szalagokat tűztek a közintézmények nemzeti lobogóira, az ország vezetői és a holokauszt túlélői pedig a több tízezer áldozat tiszteletére rendezett megemlékezésen vettek részt. "A szomorú és borzalmas valóság soha nem veszhet a múltba, örökre bele kell vésni emlékezetünkbe" - hangsúlyozta az eseményen Dalia Grybauskaite litván elnök.

A második világháború előtt Litvánia zsidó közösségéhez kétszázezren tartoztak, akik közül több mint száznyolcvanezren vesztették életüket a nácik és a helyi kollaboránsok miatt 1941-1944 között.
Vilniusban a háború előtt a lakosság harmadát alkotta a mintegy hetvenezer főt számláló zsidó kisebbség, a város kiemelkedő zsidó kulturális központnak, "Észak Jeruzsálemének" számított.

Grybauskaite beszédében üdvözölte zsidó életeket mentő litván honfitársait, valamint az emberiség elé és a litvánok elé állítandó példaképeknek nevezte őket. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet eddig több mint nyolcszáz litván állampolgárnak ítélte oda a Világ Igaza kitüntetést, amiért zsidó szomszédjaikat elrejtették, és megmentették a náci üldözéstől.

A 3 millió lakosú balti állam fővárosában jelenleg mintegy 5000 zsidó él. A közösség tagjai hétfőn összegyűltek Vilnius egyetlen fennmaradt zsinagógájában, és a gettó megsemmisítése során elhunytakra emlékeztek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár