2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Életfogytiglanit kapott Csatáry

2013. március 28. 12:11 MTI

Életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a kassai kerületi bíróság a szlovákiai város Népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet - erősítette meg az MTI-nek Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője csütörtökön.

A Népbíróság ítéletének a megváltoztatásáról azért döntött a bíróság, hogy az egykori ítélet "végrehajtható" legyen, mert a hatályos szlovák jogrend szerint nincs halálbüntetés. A kassai kerületi bíróság által most megváltoztatott ítélet eredetijét a főként "politikai bűncselekményekkel" foglalkozó kassai Népbíróság hozta. Az 1948. június 8-án egy egynapos per során meghozott ítélet "fasiszta megszálló és kollaboráció" bűntettében találta bűnösnek és ítélte halálra Csatáry Lászlót.

Az ítélet megváltoztatása után most annak kézbesítése következik - mondta az MTI-nek Milan Filicko. Hozzátette: ezt a szlovák igazságügyi tárca intézi majd a két ország közötti jogsegélyszolgálat keretében. Az ítélet kézbesítésének a visszajelzését követően a kassai kerületi bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adhat ki. "Erre néhány héten belül kerülhet sor" - mutatott rá Filicko.

Egy korábbi jogi elemzés szerint legalábbis kérdéses, hogy sor kerül-e a Csatáry László kiadatására. Az elemzés szerint ugyanis amennyiben a bíróság az elfogatóparancsot azért adná ki, hogy Csatáry Szlovákiában töltse le az 1948-as ítéletből adódó büntetését, nem járna sikerrel, mivel a hatályos magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy egy Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárt kiadjanak, tehát csak arra nyílna lehetőség, hogy az érintett Magyarországon töltse le a büntetését.

Az elfogatóparancs az elemzés szerint olyan újonnan felfedezett tettek okán is kiadható, amelyeket az 1948-as ítéletet hozó Népbíróság nem vizsgált. Ebben az esetben azonban csak akkor válna indokolttá a kiadatás, amennyiben ezek kapcsán a magyar hatóságok nem indítottak vizsgálatot az érintett személy ellen, ám ebben az esetben - a specialitás alapelve alapján - kizárólag ezekért a tettekért vonhatná felelősségre a szlovák bíróság Csatáryt.

Közben Csatáry László ügyével összefüggésben tovább folytatódik a nyomozás a háborús bűntettben elkövetett bűnrészesség bűncselekménye elkövetésének gyanúja miatt szeptemberben indított eljárás keretén belül - közölte a szóvivő. Az eljárás egy tavaly augusztusi feljelentés alapján indult és annak során azt vizsgálják, hogy megalapozottak-e azok az állítások, melyek szerint Kassán 1945. január 10-én az államhatalom képviselői ok nélkül letartóztattak, majd fogva tartottak egy 17 éves kassai férfit, akit később kényszermunkára Németországba deportálták.

Csatáry László a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ (SWC) állítása szerint 1944 tavaszán az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több mint 12 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában. Csatáry Lászlót Efraim Zuroff, az SWC jeruzsálemi irodájának vezetője jelentette fel 1944-es, majd később 1941-es deportálások miatt. A Budapesti Nyomozó Főügyészség alaptalannak minősítette Zuroffnak azt az állítását, miszerint Csatáry Lászlónak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokhoz. A 97 éves Csatáry László kezdettől fogva tagadja bűnösségét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár