Így számolták fel a köztársaságot a nácik

2013. január 30. 13:23 MTI

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1933. január 30-án nevezte ki Paul von Hindenburg birodalmi elnök Adolf Hitlert Németország kancellárjává, amivel halálos csapást mért a demokratikus rendszerre.

Korábban

Rendezvénysorozat a hitleri hatalomátvételről Berlinben

Az I. világháborúból vesztesként kikerülő Német Birodalom császára, II. Vilmos 1918 novemberében lemondott és Hollandiába távozott. Berlinben kikiáltották a köztársaságot, amelynek alkotmányát a Weimarban ülésező gyűlés szövegezte meg (innen a "weimari köztársaság" elnevezés). A német földön létrejött első demokratikus államra azonban kezdettől fogva erős nyomás nehezedett a radikális bal- és jobboldali erők részéről. Sem a kommunisták, sem a nemzetiszocialisták nem ismerték el a demokratikus berendezkedés létjogosultságát, és minden eszközt felhasználtak lejáratása és gyengítése, megsemmisítése érdekében.

A húszas évek végétől kezükre játszott az 1929-ben kezdődő világgazdasági válság, amely ismét padlóra küldte a hiperinfláció leküzdése után lassacskán ismét talpra álló német gazdaságot. A munkanélküliség meghaladta a 30 százalékot, a középosztály jelentős része is szegénységbe süllyedt. A kilátástalan helyzetben egyre jobban radikalizálódott a belpolitika: folyamatosan nőtt a radikális pártok, főleg a nácik (NSDAP) támogatottsága.

Az 1930. szeptemberi választások a demokrácia súlyos vereségét hozták: a két évvel korábban alig 2,6 százalékos eredményt elérő NSDAP a szavazatok 18,3 százalékát megszerezve a Reichstag második legerősebb pártjává vált a szociáldemokraták (SPD) mögött, megelőzve a kommunistákat (KPD). Az 1932. júliusi választások nyomán pedig már Adolf Hitler pártja adta a legerősebb parlamenti frakciót, miután a szavazatok 37,4 százalékát szerezte meg. A két baloldali pártnak együtt ugyan több képviselője volt a Reichstagban, mint a náciknak, ám a KPD - Moszkvából érkező utasításra - nem volt hajlandó összefogni a szocdemekkel, akiket Joszif Sztálin csak "szociálfasisztáknak" nevezett, és rosszabbnak tartott a náciknál.

Az 1930 nyarán felbomlott utolsó - SPD vezetésű - nagykoalíciót követően alakult kormányok már nem rendelkeztek többséggel a parlamentben. Ekkor váltak a kormányzás fő eszközévé a szükségrendeletek (Notverordnung), amelyeket a széles jogkörrel bíró birodalmi elnök adott ki. A kormányok élén gyorsan váltják egymást a kancellárok. Míg azonban Heinrich Brüning (Centrum Párt) a demokrácia elkötelezett híve, utódai: Franz von Papen és Kurt von Schleicher a köztársaság felszámolására törekedtek.

Az egyre arcátlanabb követelésekkel előálló NSDAP, valamint a nagyipar dúsgazdag vállalkozóinak nyomására Hindenburg elnök 1933. január 30-án Hitlert nevezte ki birodalmi kancellárrá. Benne látta ugyanis annak a biztosítékát, hogy Németországban helyreáll a rend, megszűnnek a bal- és jobboldali radikálisok folyamatos utcai összecsapásai, és talpra áll a gazdaság.

Az új kancellár javaslatára Hindenburg február 1-jén feloszlatta a Reichstagot, a három nappal később kiadott szükségrendelet pedig jelentősen korlátozta a gyülekezési és a sajtószabadságot. Február 27-én tűz ütött ki a Reichstag épületében, az NSDAP kommunistákat gyanúsítta meg a gyújtogatással. Ennek alapján a rendőrség tömegével tartóztat le kommunista, szociáldemokrata és szakszervezeti aktivistákat. Február 28-án pedig Hitler aláíratja az államfővel azt a hírhedt rendeletet, amely hatályon kívül helyezi az alapvető politikai jogokat. Még aznap betiltják a KPD-t, március végén megnyitják az első koncentrációs táborokat, ahová az új rezsim vélt vagy valós ellenfeleit (főleg baloldaliakat) zárnak be. Szintén március végén születik meg az úgynevezett "felhatalmazási törvény", amelynek alapján Hitler a Reichstag jóváhagyása nélkül hozhat törvényeket.

1933 végéig Hitler rezsimje futólépésben számolta fel a demokrácia és a jogállam intézményeit. Áprilisban a "Vezér" (Führer) "birodalmi helytartókat" nevez ki a tartományok élére, miáltal ezek elveszítik jogi önállóságukat. Májusban szétverik a szakszervezeteket, helyettük megalakul a Német Munkafront, elnökévé Hitler hű csatlósát, Robert Leyt nevezi ki. Júniusban betiltják az SPD-t, majd júliusban az összes többi pártot: létrejön az egypártrendszer.

Októberben Németország kilépett a Népszövetségből, Hitler pedig bejelenti, hogy kormánya többé nem vesz részt semmiféle leszerelési tárgyaláson. Novemberben létrehozzák a birodalmi kulturális kamarát, s ezzel minden, művészeti tevékenységet folytató szervezet és személy Joseph Goebbels propagandaminiszter felügyelete alá kerül.