2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A BFL az év levéltára

2012. november 7. 17:47 MTI

Budapest Főváros Levéltárának ítélték oda első alkalommal az Év levéltára díjat, az elismerést szerdán adták át Budapesten.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított díj nyertesét három tagú bíráló bizottság választotta ki. Budapest Főváros Levéltára a 350 ezer forinttal járó díjat bemutatkozási programtervével nyerte el, amely az indoklás szerint kiválóan alkalmas az intézményben folyó szakmai munka széles körű megismertetésére. A programban hangsúlyt kap a levéltár várostörténeti műhelyként végzett tevékenysége, valamint az adatbázis-építésben elért eredmények bemutatása is.

Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen kiemelte: a magyar örökség kincseit őrző levéltáraknak a nagyközönség számára is nyitott, élő intézményekké kell válniuk. Mint mondta, a levéltárak a Nyitott levéltárak programsorozattal már bebizonyították, hogy képesek felkelteni a nagyközönség érdeklődését, képesek szórakoztatva tanítani, erősíteni a történelmi tudatot és a közösséghez való tartozást.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyar levéltárak az elmúlt évtizedek legfontosabb átalakulásán mennek keresztül. Ennek eredményeképpen új levéltári szervezet jön létre, amelybe a megyei levéltárak is integrálódnak. Ezen felül a szervezeti átalakítás annak a lehetőségét is megteremti, hogy a magyar levéltáros szakma meg tudjon újulni, átfogó reformot tudjon végrehajtani - tette hozzá.

Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke elmondta: fontos, hogy a társadalom az eredményeket szemlélve és értékelve támogassa azt a kultúrateremtő és -őrző tevékenységet, amelyet a magyar levéltárosok folytatnak határon innen és túl. Ez a díj egyfajta visszaigazolás azok számára, akik érdemessé váltak rá - hangsúlyozta.

Az Év levéltára díj kiemelt szakmai tevékenységet folytató intézmény elismerését szolgálja, évente adják át a Magyar tudomány napja rendezvényeihez kapcsolódva.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár