2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Londoni olimpia másodszor - 1948

2012. június 18. 16:30 MTI

A brit főváros - egyáltalán nem akaratán kívül, hiszen többször is jelentkeznie kellett a sportdiplomáciai diadal érdekében - különleges világcsúcsot állított fel már jóval az előtt, hogy július 27-én elkezdődik az augusztus 12-ig tartó, sorszáma szerint XXX. nyári olimpia. Az tudniillik korábban még egyetlen metropolisznak sem sikerült, hogy három ilyen sportolói csúcstalálkozónak is otthont adjon. London 1908 és 1948 után fogadhatja 2012 nyarán újfent a földkerekség legkiválóbb versenyzőit a négyévenkénti összejövetelek idei színhelyén.

Békés olimpia háborús maradványokkal

Négy évtizedet kellett várniuk a briteknek, hogy ismételten nyári ötkarikás játékoknak adhassanak otthont, bár igazság szerint az élet kényszerítette ki a kerek számot. Merthogy Londonnak eredendően az 1944-es olimpia "jutott" volna, ám az - akárcsak a négy esztendővel korábbi is - a második világháború miatt elmaradt.

A világégést követő három békeesztendő elmúltával, 1948-ban azonban végül mégiscsak a brit fővárosban kerülhetett sor a XIV. nyári olimpiára, bár a sorszám közben kettővel "ugrott", miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megtartotta az eredeti besorolást úgy, mintha a 40-es és a 44-es sportolói csúcstalálkozó is lezajlott volna.

Az első londonival összevetve persze jóval grandiózusabb esemény következett, amely azonban magában hordta a háborús időszak súlyos következményeit, mindenekelőtt a szegénységet. A játékok idején is folyt még a romeltakarítás, a bombázások nyomainak eltüntetése. Nem jutott pénz például olimpiai falu építésére sem, és a versenyzőket vagy kaszárnyákban, vagy - és ez jobbára a női "részlegre" vonatkozott - iskolai kollégiumokban helyezték el. Innen kellett, mivel a szállítás és közlekedés sem működött gond nélkül, olykor órákig tartó várakozás után a versenyszínhelyekre eljutniuk az érintetteknek. Mivel a briteknél még ekkor is jegyrendszer volt érvényben, számos csapat ennivalót is magával vitt.

A megnyitót a már akkor is híres Wembley-stadionban rendezték, és akárcsak négy évtizeddel korábban, 1948-ban is a brit uralkodó engedte útjára hivatalosan a játékokat. Jelesül VI. György király mondta ki a bűvös szavakat: "Az olimpiát megnyitom!".

A közel 90 ezer néző előtt sorra került ceremónián - amelynek részeként hétezer galambot röptettek magasba és huszonegy ágyúlövés is eldördült - ott volt a magyar csapat is, a háborús szerep sportbeli következményeként ugyanakkor Németországot és Japánt nem hívták meg Londonba, ahol ekkor még csupán megfigyelői státuszban voltak jelen a későbbi olimpiákon oly eredményes Szovjetunió delegáltjai.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár