2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kriptát találtak a vilonyai Árpád-kori templom alatt

2012. május 21. 17:48 MTI

Valószínűleg a középkorból származó kriptát, valamint még meg nem határozott korú sírokat találtak a régészek a vilonyai Árpád-kori református templom alatt - mondta el a feltárás vezetője hétfőn.

Pintér László, a Laczkó Dezső múzeum régésze felidézte, hogy a vilonyai templom északi oldalán nemrégiben beomlott a föld, a helybéliek pedig "utánaástak" és egy alagutat találtak a templom alatt.

A megyei múzeum régészei a múlt hét végén fogtak neki az ásatásnak. A templom északi falával párhuzamosan találtak egy falat, hasonlót, mint az épületé, valamint a templom szentélye mellett is ilyen falakra bukkantak. Ez azt jelenti, hogy a vilonyai templomot még nem sokkal építését követően vagy a későbbi századok során, de valószínűleg bővítették - állapította meg Pintér László.

Ebben a bővítményben került elő egy kripta, amely teljesen ki van rabolva, sőt az egyik templomfelújításkor meszesgödörként használták, erről tanúskodik, hogy a falán vastagon áll a mész - tette hozzá az ásatás vezetője, aki szerint a kriptában található anyagok és az építés módja alapján "nagyon korainak" vélhető a lelet, feltehetően a középkorban építették.

Hétfőn sírok nyomaira bukkantak a szakemberek, ezek feltárásának kedden fognak neki. Pintér László szeretné, ha kibonthatnák a templomon kívüli falakat is, hogy választ kapjanak arra, milyen célt szolgáltak.

A vilonyai Árpád-kori református templom a 13. században épült, írásos dokumentum az építéséről nincs. A gótikus épület szentélye egyenes záródású, melyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett, tornya valószínűleg nem volt, a mostanit 1796-ban építették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár