2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kasszasiker a Titanic 3D-s változata

2012. április 12. 11:25 MTI

A jegybevételi listák élén zárta első hétvégéjét Nagy-Britanniában a legendás Titanic című film háromdimenziós változata.

James Cameron filmje, amely 11 Oscar-díjat nyert az 1997-es eredeti megjelenését követően, most 2,8 millió fontot (több mint egymilliárd forintnak megfelelő összeget) hozott a konyhára. A legendás film háromdimenziós verziója a tragikus sorsú óceánjáró elsüllyedésének századik évfordulója alkalmából került a mozikba, ahol a jegyeladások tanúsága szerint valódi reneszánszát éli.

A legfrissebb adatok szerint az idei év első három hónapjában brit filmek uralták a szigetország filmszínházait. Az átfogó bevételi lista élén a 21,1 millió fontos jegyeladást produkáló A fekete ruhás nő (The Woman Black) című kísértethistória áll, Daniel Radcliffe főszereplésével. Rögtön utána a Michael Morpurgo regénye, illetve színpadi darabja nyomán készült Hadak útján (War Horse) című alkotás, majd a Keleti nyugalom - Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) című mozi következik.

A brit Filmforgalmazók Szövetségének adatai szerint továbbra is a szigetország a világ harmadik legnagyobb mozifogyasztó piaca: az év eleje óta mintegy negyvenmillió jegyet váltottak a filmfalók országszerte.

Cameron alkotása Az éhezők viadala (The Hunger Games) című anti-utópisztikus drámát taszította le az eheti bevételi lista éléről, míg a Tükröm, tükröm (Mirror Mirror) című mozi a harmadik helyen startolt. Mindkét film több mint kétmillió fontos bevételt hozott, és a negyedik helyen végző The Pirates című animációs alkotás is felülmúlta a hozzá fűzött reményeket - olvasható a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató internetes oldalán (www.bbc.co.uk).

A Titanic 3D-nek nem sikerült átvennie a vezetést az észak-amerikai bevételi listán, amelyet már három hete Az éhezők viadala vezet, összbevétele meghaladta a 300 millió dolláros határt. Cameron filmje a ranglista harmadik helyén zárt, mintegy 17,4 millió dolláros - a korai vetítésekkel együtt 25,7 millió dolláros - jegyeladást produkálva.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár