2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

165 éve született Pulitzer József

2012. április 10. 13:14

165 éve, 1847. április 10-én született Pulitzer József magyar származású amerikai újságíró, lapkiadó.

Pulitzer József Makón született 1847. április 20-én. Részt vett az amerikai polgárháborúban, 1867-ben lett az Amerikai Egyesült Államok polgára. Pályafutását a St. Louis-i Westlishe Post című lapnál kezdte és sikeres riportjai révén hamarosan a lap politikai rovatvezetője, majd szerkesztője és társtulajdonosa lett. Jómódú szerkesztőként megvásárolta a Post Dispatch című napilapot, majd a The New York World című hírlapot.

A The World főszerkesztőjeként neve bevonult a sajtótörténetbe, mivel megteremtette a modern újságírás alapjait és alapítványával lehetővé tette,hogy újságírói szak létesüljön a New York-i Columbia egyetemen, valamint hogy az irodalom, a zene és a közügy szolgálatában kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírók Pulitzer-díjban részesüljenek.

Ma a díjat 12 kategóriában évente ítélik oda az újságírás területein: a helyi tudósítástól kezdve az országos riporton át a nemzetközi helyszíni beszámolókig, a vezércikktől a karikatúrán át a sajtóig. Egy-egy lap, hírügynökség is kaphat Pulitzer-díjat, de a szokásos 1000 dollár helyett aranyérmet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár