2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amerikai katonákat keresnek Koreában

2012. március 13. 14:51

Több ezer, a koreai háborúban eltűnt amerikai katona földi maradványát kereshetik meg a közeljövőben, köszönhetően annak, hogy ismét párbeszéd van Észak-Korea és az Egyesült Államok között.

Egy évtizedig kutattak amerikai katonák után a távol-keleti országban, de 2004-ben váratlanul félbeszakadt a projekt, amely során 92 katonát találtak és azonosítottak. Hét éve az amerikaiak a biztonság hiányára hivatkozva mentették ki szakembereiket, pedig nagyon jól indult a kooperáció: ez volt ugyanis az első s ez idáig az egyetlen olyan alkalom, amikor a két, hivatalosan hadiállapotban levő ország – a koreai konfliktus fegyverszünettel zárult – hadserege együttműködött.

Több hónapnak, akár egy évnek is el kell telnie, mire újabb neveket azonosíthatnak azon 5300 katona közül, akit jelenleg is eltűntként tartanak nyilván. A kétszer harminc főből álló csapat két helyen folytat kutatást: az egyik Unsan megye, a másik pedig Csangjin, ahol több mint kétezer tengerészgyalogos tűnt el.

A koreai háborúban eltűnt amerikai katonák összeírása lassú folyamat volt, amit a három éven át tartó brutális konfliktus öröksége: a félsziget militarizált övezetének megosztottsága csak még tovább komplikált. Az 1950 és 1953 közötti háború négymillió ember halálát okozta, köztük 36 ezer amerikaiét. Az eltűntek közül eddig csak 192 katona földi maradványát azonosították.

A Pentagon már sok kritikát kapott azért, hogy nagyon nehezen akarja megosztani az információkat a családtagokkal. A kongresszuson semmi nem múlik: az amerikai törvényhozók úgy számolnak, hogy 2015-ig évente akár kétszáz, háborúban eltűnt személyt (Missing in action, MIA) sikerül azonosítani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár