2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Alkoholmentes sört ihattak a sumérok

2012. január 19. 16:10

Egy német történész szerint elképzelhető, hogy mégse alkoholt fogyasztottak a sumérok, a sörkészítésről szóló feljegyzések ugyanis erősen hiányosak.

A négyezer éves ékírásos szövegek és a különböző edényekben tárolt anyagok arról árulkodnak, hogy a sumérok által kedvelt erjesztett, gabona alapú ital még a civilizáció hajnalán is nagy népszerűségnek örvendett. A két alapanyagon, az árpán és a tönkebúzán kívül azonban nem tudni, hogy a sumér agyagedények mit is tartalmaztak pontosan.

A leletek sokasága és a rendelkezésre álló bőséges írásos források ellenére nehéz rekonstruálni az ősi italgyártási technikákat – hívta fel a figyelmet a tavaly novemberben elhunyt Peter Damerow. A témáról tudományos munkát is megjelentető német történész kétségbe vonta, hogy valóban alkoholtartalmú sört fogyasztottak a sumérok.

Az ékírásos szövegekben ugyan sok szó esik a tönke, az árpa és a maláta felhasználásáról, magáról a folyamatról viszont szinte semmit sem találunk, s eddig egyetlen recept sem került elő. Damerow szerint ezek a szövegek azok számára íródtak, akik már tisztában voltak a sörfőzés rejtelmeivel, s szó sincs arról, hogy szerzőik az utókornak üzentek volna.

Ehhez hozzá kell tenni, hogy az információk feljegyzése térben és időben is változó volt, ráadásul a sumér tisztviselők nem egységes számrendszerben mértek, az a különböző alapanyagoknál eltérő volt. Így az is kétséges, hogy a mezopotámiai sörkészítők tettek-e tönkéből vagy árpából készült lapos kenyeret a pépbe, de a bappir (sörkenyér) például nem is kenyérként jelent meg a feljegyzésekben.

Még a sörkészítés bibliájának tartott Ninkaszi himnusz sem szolgál részletekkel a folyamatot illetően. Damerow szerint a terjedelmes szövegből például az sem derül ki pontosan, hogy az árpa kicsíráztatása meddig tart, de a „himnusz” nem felel meg a német kutatók által a szöveg alapján végzett sörkészítés eredményeivel (Tall Bazi kísérlet) sem. Damerow ugyan jó megközelítésnek tartja a kutatócsapat munkáját, de szerinte egyáltalán nem biztos, hogy a sumérok alkoholtartalmú italt készítettek, s lehet, hogy inkább a szláv eredetű erjesztett gabonaitalhoz, a kvaszhoz áll közelebb a közel-keleti civilizáció körében népszerű nedű.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár