2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Már történelem a Foglald el a Wall Street-et

2011. december 12. 12:51

Ez gyorsan ment: máris a történelmi relikviák sorát gyarapítják a gazdasági válság nyomán fellépő mozgalomból visszamaradt plakátok és falragaszok, miután a Smithsonian Institution's National Museum of American History összegyűjtötte az amerikai társadalom "99 százalékának" nevében felszólaló résztvevők tárgyi emlékeit.

A múzeum szakemberei október elején bejárták a világrengető tüntetéssorozat helyszínének, a New York-i Zucotti Park szedett-vetett sátortáborait, s begyűjtötték a résztvevők által készített plakátokat, transzparenseket. Ahogy a mozgalom kezdett átterjedni más amerikai városokra, a dolgozók is követték az események menetét, így nemcsak a Nagy Almából, hanem például San Franciscóból is szereztek egy-egy rekvizitumot.

A múzeum illetékesei arról nem kívántak részletekbe bocsátkozni, hogy pontosan mit és honnan gyűjtöttek. Ehhez a Smithsonian részéről Valeska M. Hilbig hozzátette: még nem zárultak le az események, és a történészek is inkább tágabb perspektívából szeretik megállapítani a következtetéseiket.

A National Museum of American History évek óta gyűjti a kortárs eseményekkel kapcsolatos tárgyi és írásos emlékeket, aminek része a mostani kezdeményezés is. Mint mondják: múló pillanatokról van szó, ezért mihamarabb hozzá kell fogni az emlékek összegyűjtéséhez. Legutóbb a konzervatív Tea Party mozgalom 2010. márciusi, „születésnapi” nagygyűlésének memorandumait tették halhatatlanná.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár