A szocializmus játékszerei

2011. december 9. 16:48 Múlt-kor

Olcsó és megbízható – röviden így jellemezhetőek a rendszerváltás előtti évtizedek tömegáruként gyártott játékai, amelyek a "szocialista embertípus" tökéletesítését szolgálták. Az egykori szocialista országok játékipara és azok bő negyvenéves története zsúfolódott össze a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) csütörtökön nyílt kiállításán.

Korábban

Az egykori szocialista országok – hazánk mellett az NDK, Bulgária, Románia, Lengyelország, a Szovjetunió és Kína – mechanikai játékgyártása a tárgya az MMKM csütörtökön megnyílt tárlatának. Janovszky Tamás, a kiállítás rendezője a Múlt-kornak kifejtette: a mechanikai játékgyártás alatt az önálló mozgásra képes játékok előállítását értjük. A múzeum az 1945 és 1989 közötti szocialista játékipar jellegzetes tárgyait, rekvizitumait vette vizsgálat alá és állította ki. A gyűjteményben helyet kaptak mások mellett közlekedési eszközök, gépek, játékpisztolyok, építőjátékok, összerakható műanyagrepülőgép-modellek és kisvasutak. A látogatók a saját maguk által fejlesztett árammal működtethetnek két autóverseny-pályát, de a gyerekek játszhatnak egy TT vasúti terepasztallal is.

Az ipari berendezések, közlekedési eszközök játékváltozatai mellett látható a "méltán népszerű" lépegető állómanó, s számos fa-, lemez- és műanyag játék mutatja be sajátos szemszögből a szocialista ipar fejlődését: a Moszkvicsok, Ladák, Polonézek, Daciák és Liazok mellett felbukkannak a T-34 harckocsik és a futurisztikus rakéták is – hol Gagarinra, hol Moszkvának az Egyesült Államokkal folytatott "csillagháborújára" utalva. A kiállítótérben korabeli zene szól, de a látogatók ízelítőt kapnak a kor játékreklámozási technikáiból is: színes plakátok és MTI-fotók idézik meg az egykoron rendkívüli népszerűségnek örvendő játékvásárok és -kiállítások mással össze nem téveszthető hangulatát.

Mint azt Janovszky Tamás érdeklődésünkre elmondta: sajnos a múzeum jelenleg nem rendelkezik ilyen tematikájú anyaggal, bár korábban tettek kísérletet gyűjtemény megalapítására, a Nemzeti Kulturális Alap muzeológiai szakbizottsága azonban visszautasította a magyar gyártású játékok megvásárlására benyújtott pályázatukat. A múzeum így magyarországi műgyűjtők felajánlásainak köszönhetően rendezhette meg a 2012. február 29-ig látható kiállítást. Janovszky Tamás hangsúlyozta: a szocializmus kori játékok a nagy népszerűség ellenére kevéssé kutatott témakör – így ha lesz rá kereslet, és ez a látogatók számában is megmutatkozik, akkor elképzelhető, hogy jövőre kizárólag magyar gyártású játékokat mutatnak be a nagyközönség számára. Hozzátette: az egyéves kutatómunka eredményeként a kiállításhoz készített egyedülálló kísérőszövegből remélhetőleg kiadvány is születik.

Játék a selejtből

A szocializmus játékszerei című kiállítás végigköveti a magyarországi játékgyártás különböző stációit. A legelöl látható fajátékok a második világháború utáni szerény viszonyokat példázzák, amikor bútoripari melléktermékekből, selejtekből, levágott fadarabokból készítettek játékokat a kisiparosok, illetve 1948-tól az ipari szövetkezetek. Ezek mind könnyen szerethető játékok voltak, olyan tucatáruk, amelyeket manufakturális körülmények között készítettek. A játékgyártás 1953-ban vett fordulatot, ekkortól már ipari méretekben állítottak elő Magyarországon játékokat. A kiállítás ebből az időszakból is kínál értékes darabokat, ilyen a Budapesti Lemezárugyár kollekciója, vagy a Mikrolin Szövetkezet konstrukciós játékai, illetve kétféle játékvasútja.

1952-ben állították fel a játékfelülvizsgáló bizottságot, amelyben a minisztériumok által delegált szakemberek mellett az iparosok érdekképviselete is helyet kapott. A játékipar „élet és halál” ura gyakorlatilag a bizottság volt: lényegében minden, Magyarországon gyártott és tervezett játékot be kellett mutatni előtte. Egy évvel később minisztertanácsi határozattal szovjet mintára, a Zagorszkban működő intézet működési szabályzatát másolva megalapították a Játéktervező Intézetet. A központi intézkedéssel arra kötelezték a játékgyártással, illetve -tervezéssel foglalkozó cégeket, hogy ott, egy központi irodában terveztessék meg a játékokat. Az abszurd intézkedésnek volt némi előnye, ugyanis sok képzőművészt vontak be a munkába – például Tahi Tóth Nándort (Tahi Tóth László Jászai Mari-díjas magyar színművész édesapját), aki társasjátékokat illetve – ugyan ez a hiányos levéltári források miatt egyelőre nem bizonyított – egyéb játékokat is tervezett – emlékeztetett Janovszky Tamás.

Az intézet igazgatója, Szentesi Ferenc, 1954-ben írt jelentésében a következőképpen jellemezte a korszakot: akkor a játékgyártás még azon az úton haladt, „amit a tőkés rendszer jelölt ki számára”, ezért szükségessé vált, hogy „a játékok egységes szempontok alapján, bizonyos mértékig központi ellenőrzés alá legyenek vonva”. A tervezésnek meglett az eredménye, a korabeli újságcikk szerint egy évvel később közel 30 százalékkal több játékot vásároltak a szülők gyermekeiknek, a választék pedig 120 fajta játékkal bővült. Ráadásul sikerült azt is elérni, hogy 14 százalékkal csökkenjen a játékok ára.

Munkaverseny az óvodában

Mint azt Tóth Eszter Zsófia történész a Múlt-kornak elmondta: a Kádár-korszakban a gyermekekben potenciális alanyt láttak a szocialista embertípus kialakításához, sőt levéltári források bizonyítják, hogy a szocializáció már az óvodában elkezdődött, hiszen volt, ahol "munkaversenyt" rendeztek a kisgyermekek között. A kiteljesedéshez nem maradhatott el a jövőre való kényszeres utalás sem: Farkas Bertalan űrutazása után például sorra jelentek meg a játszótereken a rakéta alakú játékok.

A történész további példát hozott fel az "ideális" embertípus játékok útján való formálására. Tóth Eszter Zsófia Hammer Ferencnek a Café Bábelben megjelent tanulmányára (Lépj előre egy mezőt, 1997) utal, amelyben a szerző összehasonlítja a Monopoly és a Gazdálkodj okosan! társasjátékokat. Itt a cél a szövetkezeti lakás megvásárlása, majd annak apránkénti berendezése és persze a spórolás volt.

A kiállítás rendezője elmondta: Magyarországon az igényeknek csak a 30 százalékát tudták hazai forrásból kielégíteni, ami lényegében három pilléren állt: állami iparvállalatok, szövetkezetek és a kisiparosok. Utóbbiak sokkal rugalmasabbak voltak, hiszen könnyebben tudtak alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez. A problémát az jelentette, hogy soha nem tudtak annyit gyártani a kurrens cikkekből, könnyen előfordult, hogy például a hetvenes években Szombathelyről egy apuka azért vonatozott fel és állt be a Deák téri hobbibolt előtt kígyózó sorba, hogy a karácsonyra érkezett kétszáz NOHAB mozdonyból egyet hazavigyen gyermekének. Tóth Eszter Zsófia szerint a politikai vezetés egyfelől az importtal tudott úrrá lenni a hiánygazdálkodás gyermekeket sújtó problémáján: mivel a nyolcvanas években csupán egyetlen helyen, a Váci utcában lehetett legóhoz jutni, elkezdtek ahhoz hasonló, másodvonalbeli NDK-s játékokat behozni.

Ugyan a játékok a divathoz hasonlóan évről évre változtak, voltak olyan darabok, amelyek a korszak alatt hatalmas népszerűségnek örvendtek, s akár 40 éven keresztül folyamatosan gyártották. Ilyen volt például a törpeautó, amelyet körülbelül 1953-tól 94-ig gyártottak változatlan formában Győrött - igaz, ez nem magyar találmány volt, hanem egy amerikai játék másolata. Mire azonban kialakult volna a hazai stílusjegyeket felvonultató játékipar, beköszöntött a rendszerváltás, ami néhány év leforgása alatt elsöpörte a játékgyártó cégeket.

Jóllehet a kiállításon több tízmillió számra gyártott tucatáruk példányai láthatók, egy-két értékes darab így is akad közöttük. Általános elv, hogy minél régebbi, annál drágább az adott játék; a gyűjtők kedvencei például ma is akár több tízezer forintért cserélnek gazdát.