2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pikt erődöt tárnak fel Skóciában

2011. november 18. 11:43

A kelet-skóciai Rhynie mellett folyó ásatás során előkerült középkori erőd és a leletek azt bizonyítják, hogy a település a piktek egyik hatalmi központjának számított.

A pikt 400 és 900 között az egyik legnagyobb hatalommal bíró törzsszövetség volt Anglia északi részén, életükről azonban – az írott és tárgyi források szűke miatt – keveset tudunk. Az utókorra hagyott díszes köveik az identitásuk, hitviláguk és életmódjuk megismerésében segítheti a kutatókat. A Gordon Noble (Aberdeeni Egyetem) és Meggen Gondek (Chesteri Egyetem) vezette Rhynie Environs Archaeological Project (REAP) a Rhynie déli részén talált nyolc faragott kő után indult el.

A 19. században, illetve a hetvenes években felfedezett kövek szimbolikáját eddig ugyan nem sikerült megfejteni, de a területen folytatott – jelenleg is zajló – eddigi legnagyobb ásatás közelebb viheti a szakembereket a titokzatos középkori nép kultúrájának megismeréséhez.

Az erődnél égetett anyagok, kövek, kézművestermékek, fémek, üvegek és állatcsontok kerültek elő. „Az általunk eddig feltárt anyagi kultúra egyes elemei egyedülállóak. Ez tekinthető az északi részek korai középkorból származó legjelentősebb felfedezésének. Figyelemreméltó a Földközi-tenger keleti térségéből származó római kori amfora, amelyet valószínűleg bor vagy olaj tárolására használtak” – mondta el Gondek.

A két árokkal és egy masszív fapalánkkal megerősített erőd feltárásával egyúttal arra is lehetőség nyílik, hogy megismerjük, miként tudták a piktek konszolidálni hatalmukat az első skót királyságok felemelkedésekor, a kézművestermékek pedig a piktek kiterjedt kereskedelmi-politikai kapcsolatait világítják meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár