2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltárták a keresztesek tömegsírját

2011. április 13. 15:28

A régészek és történészek Izrael északi részén egy hatalmas tömegsírt fedeztek fel, amelybe a Szaladin katonái által lemészárolt kereszteseket temették el. A kutatók szerint a sír a templomosok bukásának kezdeteit szimbolizálja.

A kutatást és a feltárásokat a National Geographic Channel nemrég bemutatott, Last Stand of the Templars című dokumentumfilmjében ismertették.

A szakértők ebben bemutatták, hogy a Jákob gázlója mellett 1179 nyarának végén vívott ütközet, amely egyben az egyik legnagyobb ostrom is volt a keresztes háborúk történetében, kegyetlen vérengzésbe torkollt: közel 800 templomost mészároltak le, és további százakat ejtettek foglyul. Ez a győzelem kiemelt fontossággal bírt, hiszen Szaladin részben ennek köszönhette, hogy nyolc évvel később visszafoglalhatta Jeruzsálemet.

Az ütközet helyszínén 10 éve ásó Ronnie Ellenblum régész szerint „a templomos lovagrend valós bukásának kezdeteit” ásták ki. Elmondása szerint ez a győzelem a muszlimok számára azért is volt kiemelten fontos, mert Szaladin katonái korábban nem tudták legyőzni a lovagrendeket, ám Jákob gázlójánál megfordult a szerencse. Nem csak egy egész erődöt sikerült elfoglalni, de a védőket is lemészárolták, és teljesen kifosztották az épületet, megtörve a nyugatiak legyőzhetetlenségéről szóló mítoszt.

A Héber Egyetem kutatói az Israeli Régészeti Hatóság szakembereivel együttműködve előbb középkori érmeket, fegyvereket, állati csontokat fedeztek fel, majd hamarosan előkerültek az egykor a Jordán partját védő vár védőinek kiváló állapotban megőrződött csontjai is.

A National Geographic csatornán most bemutatott alkotást gyártó cég vezetője, Andrew Killawee szerint ezen ásatás bemutatása azért is nagyon fontos, mert a templomosokat mostanában csak A da Vinci-kód, és más hasonló összeesküvés-elméletekkel operáló könyvekben és filmekben láthatjuk, míg valós történetüket ritkán ismerhetjük meg. Ez az ütközet pedig azért fontos, mert a rend bukásának kezdetei innen eredeztethetők – és mindez talán a mai napig meghatározza a Kelet és a Nyugat közti kapcsolatokat a térségben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár