2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Somlyó György

2010. október 26. 12:39

(1920-2006)

Somlyó György Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító 1920. november 28-án született Balatonbogláron. Édesapja, Somlyó Zoltán költő és műfordító hatására kezdett verselni már kamasz fejjel. Első verse 1937-ben jelent meg Az Újságban Pogány zsoltárolás - József Attila halálára címmel, egy év múlva pedig saját kiadásban már első kötete is napvilágot látott A kor ellen címmel. Verseit hamarosan a Nyugat, a Szép Szó, a Vigilia, a Pesti Napló és számos más folyóirat közölte; 1943-ban megjelent első fordításkötete, a Skót balladák.

A második világháború alatt többször is behívták munkaszolgálatra, 1944-ben megszökött és Ottlik Gézáéknál talált menedéket. 1945 őszén beiratkozott a budapesti bölcsészkarra, 1946 novemberétől francia ösztöndíjjal a Sorbonne-on folytatott filozófiai, esztétikai tanulmányokat, versei és tanulmányai jelentek meg francia és hazai folyóiratokban. Hazatérése után egy ideig a Nemzeti Színház dramaturgja, majd a Filmgyár lektorátusának vezetője, 1950-től három éven át az Irodalmi Újság belső munkatársa volt. 1951-ben az Írószövetség költői szakosztályának titkára lett és megkapta a József Attila-díjat (később 1954-ben és 1966-ban is).

1954-55-ben a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője volt, 1956 októberében, a forradalom idején Kínában járt egy delegációval. 1958-ban szerkesztésében és előszavával megjelent a Francia költők antológiája és Rimbaud összes műveinek első magyar kiadása. Emellett sorra adták ki versesköteteit, tanulmányait, miközben hosszabb-rövidebb időt francia és olasz földön töltött. 1966-ban megindította az Arion című többnyelvű irodalmi almanachot, 1970-ben jelent meg a Hármastükör című háromkötetes munkája, a verses-, fordítás- és tanulmányköteteiből készült válogatás.

1975-77-ben az ELTE világirodalmi tanszékén tartott előadásokat Bevezetés a modern költészetbe címmel. 1977-ben a Szépirodalmi Kiadó megindította életmű-sorozatát, a párizsi Poésie című folyóirat levelező szerkesztőségi tagja lett, és megjelent első regénye, az Árnyjáték. A párizsi Mallarmé Akadémia levelező tagja volt, részt vett az első mexikói nemzetközi költőtalálkozón. 1984-ben jelent meg a deportálások emlékét felidéző Rámpa című regénye és Miért hal meg az ember? címmel drámafordítás-kötete. Ebben az évben a francia kormány a Művészet és Irodalom Rendje tiszti fokozatával tüntette ki írói munkásságáért.

1990-ben megjelent Csányi László tollából az első róla szóló monográfia, és ebben az évben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével tüntették ki. 1992-ben alapító tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1997-ben Kossuth-, 1998-ban Pro Urbe Budapest Díjat kapott. 2006. május 8-án hunyt el Budapesten.

Somlyó György irodalmi munkásságát páratlan téma- és formagazdagság jellemzi. Lírájában a legkötetlenebb szabadverstől a szigorúan szabályozott szonettformáig szinte minden forma megtalálható. Önéletrajzi ihletésű prózai munkái a történések intellektuális elemzésének szándékával íródtak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár