2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az ausztrál Rózsa Sándor titkai

2010. november 11. 08:53 MTI

Százharminc éve, 1880. november 11-én akasztották fel Ned Kellyt, Ausztrália legismertebb népi hősét. Kelly halála után az ausztrál folklór része lett, ellentmondásos személyiségében látták már a közönséges bűnözőt, afféle helyi Robin Hoodot, de az igazságtalanság ellen lázadó szabadsághőst, sőt forradalmárt is.

Edward Kelly vélhetőleg 1854-ben vagy 1855-ben született az akkoriban igencsak civilizálatlan Victoria államban, egy Írországból deportált farmer második gyermekeként. Tizenegy évesen, apja elvesztése után már nem járt iskolába, a népes család ezután anyja rosszhírű rokonságához költözött, ahol ők is illegális üzelmekbe bonyolódtak.

Ned Kelly először 14 évesen állt a bíróság előtt garázdaság miatt, de ekkor még felmentették. Egy év múlva már rács mögé került egy házaló megverése miatt, nem sokkal később lótolvajlásért kapott három év kényszermunkát. Szabadulása után egy malomban dolgozott, de marhatolvaj-hálózatot is működtetett, s aranyásással is próbálkozott. 1878 végén a család otthonában megvertek egy rendőrt, aki állítólag molesztálta ez egyik Kelly-lányt, s mivel Ned és fivérei a bozótba vették be magukat, anyjukat zárták börtönbe.

Az immár körözött Kelly háborút hirdetett az általa tisztességtelennek és elnyomónak tartott "Törvény" ellen. Öccsével és két társával az őket üldöző rendőrök közül hármat lelőttek, ezzel végleg törvényen kívüliek lettek. A hajtóvadászat azonban nem hozott eredményt, sőt, az üldözöttek elképesztő merészséggel több tucat foglyot ejtve megszálltak egy kisvárosi vasútállomást, kirabolták a bankot és elégették az adósleveleket.

Két hónappal később egy másik helyen a bank kirablása után már a rendőrségre szállásolták be magukat és minden helybéli férfit letartóztattak. Ned Kelly fejére ekkor már 8 ezer font vérdíj volt kitűzve, a brit gyarmatokon ennyit még soha nem kínáltak egy bűnöző elfogásáért. Ez azonban váratott magára, sőt Kelly terjedelmes, darabos nyelvezetű és mégis elsöprő erejű kiáltványban taglalta az őt ért méltánytalanságokat és az ír katolikusokat sújtó elnyomást a protestáns hatóságok részéről.

Az üldözöttek hírneve és népszerűsége egyre nőtt, a rabolt pénznek és segítőiknek köszönhetően egy évig tartották magukat. Mi több, támadásba mentek át: 1880. június 26-án Glenrowan városkában kivégeztek egy besúgót, majd túszul ejtettek hatvan embert a helyi kocsmában. Tervük az volt, hogy kisiklatják az erősítést hozó vonatot, majd saját készítésű, fél mázsát nyomó páncéljaikban végeznek a rendőrökkel. A rendőrök azonban értesültek a csapdáról, így a vonat már a város előtt megállt, a támadást pedig csak június 28-án hajnalban indították meg, amikor a banditák a virrasztástól és az éjszakai dorbézolástól teljesen kimerültek. Az ostromban Kelly három társa meghalt, őt magát 28 golyóval a testében, de élve fogták el.

A hatalmas érdeklődés övezte perében halálra ítélték, a kivégzésre 1880. november 11-én a melbourne-i börtön udvarán került sor, utolsó szavai ezek voltak: "Ilyen az élet". Ned Kelly halála után az ausztrál folklór része lett, ellentmondásos személyiségében látták már a közönséges bűnözőt, afféle helyi Robin Hoodot, de az igazságtalanság ellen lázadó szabadsághőst, sőt forradalmárt is. Életét és halálát számtalan regény és film tárgyalja, filmen megszemélyesítette Mick Jagger és a közelmúltban egy ausztrál monstre produkcióban Heath Ledger is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár