2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eladtak egy szovjet szellemvárost Lettországban

2010. február 7. 19:08 MTI

Elárverezték a hét végén a szovjet hadsereg kivonulása után elnéptelenedett, 70 épületből álló lettországi szellemvárost, egy orosz befektető 3,1 millió dollárt (500 millió forint) fizetett érte.

Az egykori szovjet védvonalhoz tartozó radarállomás köré épült Skrunda-1 településhez a lakóépületek mellett iskola, szálloda, egy kórház és egy tiszti klub is tartozik. Nem sokkal a katonák kivonulása után, az immár 12 éve lakatlan város igencsak lepusztult állapotba került. Ezért a kikiáltási ára is mindössze 220 ezer euró (60 millió forint) volt, azaz körülbelül annyi, mint Rigában egy négyszobás lakás ára.

Egyelőre nem tudni, hogy a vevő mit akar a 45 hektáros településsel, amely a fővárostól, Rigától 150 kilométerre nyugatra található. A településnél lévő radarállomás egyik épülete 60 méter magas volt, amelyet 1995 májusában több mint egy tonna dinamit segítségével felrobbantottak.

Még több szellemváros a Múlt-koron

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár