2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az oroszok nem akartak háborúzni a japánokkal

2009. december 11. 10:49

Az 1904-05-ös háború kezdete előtt keletkezett, eleddig ismeretlen dokumentumok arra utalnak, hogy az oroszok el akarták kerülni a háborúskodás Japánnal, és inkább szövetségre léptek volna a szigetországgal. A háborús lobbi azonban mindennél erősebb volt.

Az 1904-05-ös orosz-japán háború kezdete előtt a japán kormányzat szándékosan elhallgatta azt a tényt, hogy az orosz cár egyik legfontosabb katonai tanácsadója inkább szövetséget kötött volna velük - derül ki a Tokiói Egyetem egyik történésze, Vada Haruki által most bemutatott titkos dokumentumokból.

A szakértők szerint ennek fényében újraértékelhető a háború kitörésének története: mostanáig ugyanis úgy gondolták, hogy Japánt Mandzsúria és Korea területi kérdése kapcsán az oroszok hajszolták bele az összecsapásokba. A bejelentés azért is fontos lehet, mert Japánban sokan másképp gondolják mindezt: novemberben indítottak el egy három évesre tervezett tévésorozatot az 1996-ban, 72 éves korában elhunyt Siba Riotaro regényei alapján, amelyekben a konfliktus a szigetország önvédelme lett, az oroszok pedig gonosz háborús uszítókként jelennek meg.

A tervezett szövetség vázlatát a történész a szentpétervári Orosz Állami Történeti Levéltárban fedezte fel. Az 1904. január 10-re datált dokumentum arról szól, hogy az oroszoknak nincs szükségük további terjeszkedésre, és ha megkapják Mandzsúriát, akkor a japánoké lehet Korea. Az iraton Alekszandr Bezobrazov, II. Miklós kereskedelmi minisztere, és egyik leginkább kedvelt tanácsadójának aláírása szerepel.

A vázlat elkészítését először 1904. január 1-jén jelezték táviratban a japán külügynek, majd 12 nappal később a megállapodás részleteit is továbbították.

A japánok azonban mindezt elhallgatták, mert nem is nagyon hittek a békülésben, és azt gondolták, hogy az oroszok bármikor lerohanhatják Koreát. Komura Dzsutaro külügyminiszter ezért január 8-án a hadsereg és haditengerészet vezetőivel felkereste Kacura Taro miniszterelnököt, és megegyeztek a háború kirobbantásában. Január 12-én aztán a császár jelenlétében született döntés a hadüzenetről, amit alig egy hónappal később adtak át.

A tokiói Keio Egyetem orosz történelemmel foglalkozó professzora, Jokote Sindzsi szerint a háború okait eddig főleg Szergej Vitte, Bezobrazov egyik ellenfelének visszaemlékezései alapján ismerjük, aki eléggé egyoldalúan közelítette meg a kérdést. A mostani bejelentést azonban addig ő sem akarta értékelni, amíg nem ismeri a kutatás minden részletét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár