Betyárvilág Ópusztaszeren
2008. április 30. 17:00
A dél-alföldi pásztoréletet, valamint Rózsa Sándor és más betyárok világát bemutató kiállítás nyílt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
Korábban
A szeptember közepéig látható kiállítás legérdekesebb tárgyai Rózsa Sándorhoz, az egykori betyárvezérhez köthetők: látható pisztolya és dohányzacskója is. A fegyverről azért feltételezik, hogy a sok legenda övezte betyáré, mert neve rá van vésve a kétcsövű pisztolyra.
A kutató elmondta: az alakja miatt disznólábnak nevezett elöltöltős pisztoly két csövét gyakran nem is forrasztották össze, csupán a markolathoz erősítették. Az ilyen pisztolyok igen pontatlanok voltak, így szinte csak a közelharc során lehetett használni azokat.
A tárlaton látható ritkaságok között van Rózsa Sándor díszes dohányzacskója is, amelyet a néhány éve vásárolt meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A betyár a használati tárgyat szamosújvári börtönéveiben ajándékozta egykori kihallgatójának, Laucsik Máténak.
A Rózsa Sándor beállott katonának című kiállítás bemutatja a betyárok és a 1848-49-es szabadságharc kapcsolatát is, valamint azt, hogy miként alakult ki a betyárvezér köré szőtt romantikus kép a különböző irodalmi alkotásokban. A kiállításhoz kapcsolódóan pénteken és szombaton "betyártoborzót" rendeznek az emlékparkban, amelyen megelevenedik az egykori alföldi pásztorok és betyárok világa.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap