Titkok az olasz miniszterelnök meggyilkolása mögött
2008. február 27. 13:00
A kereszténydemokrata vezetőt, volt miniszterelnököt a Vörös Brigádok gyilkolták meg 1978-ban, ám özvegye Eleonora szerint halálát az olasz állam is akarta.
Korábban
Aldo Morót elrabolta, majd 55 nappal később, 1978. május 9-én a Vörös Brigádok egyik kommandója gyilkolta meg - egy olyan időszakban, amikor a politikus az Olasz Kommunista Párttal kötendő történelmi egyezségről tárgyalt, amelynek alapján az ország két legjelentősebb politikai ereje hozott volna létre koalíciós kormányt.
A kereszténydemokraták egy része, akárcsak a kommunistáké, akik elutasította, hogy tárgyaljanak a Vörös Brigádokkal, ellenezte a történelmi kompromisszumot. Eleonora Moro szerint az olaszországi hatalom el akart távolítani egy olyan személyiséget, aki ennyire "zavaró" volt.
Arra a kérésre, hogy mondjon konkrét neveket, Moro asszony kijelentette: "Nem akarok neveket mondani. Nem láttam őket akció közben. Keresztény vagyok, és ha nincs rá bizonyítékom, hogy valaki aljas gazember, nem vádolom. Azokkal, akik meggyilkoltatták, nem akarok kezet fogni. Ha találkozom velük, csak messziről üdvözlöm őket" - tette hozzá az özvegy.
A Moro-ügy két főszereplője, Giulio Andreotti akkori miniszterelnök és Francesco Cossiga akkori belügyminiszter ma is életben van. "Egy ártatlan meghalt négy ostoba, aljas gazember perverz céljai miatt. Ha egy icipicit intelligensek lettek volna, megértették volna, hogy bűncselekményekkel nem lehet hatalomra kerülni" - mondta Eleonora Moro.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap