A Szputnyik-pánik gyorsította fel az amerikai űrkutatást
2008. február 22. 12:00
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=19801&pIdx=2
50 évvel ezelőtt, 1958. január 31-én az amerikaiak végre fellélegezhettek: már nem csak a Szputnyik-1 keringett a Föld körül, hanem az USA által kifejlesztett Explorer-1 is.
Kis lépésektől a nagy ugrásokig
1957. október 4-én, a Szputnyik fellövésével a szovjetek megdöbbentették a világot. Nem sokkal később egy másik műholdat is sikerült Föld körüli pályára állítaniuk, egy kutyával a fedélzetén. Az USA első hasonló próbálkozása, a Vanguard-1 fellövése teljes kudarcba fulladt: néhány méterrel a kilövőpálya felett robbant fel tévénézők milliói szeme láttára. A második próbálkozásnál a német V-2 rakétafegyver technológiáját alkalmazták a hordozóeszköz megépítésénél. Az indítás a Cape Canaveral-i rakétaindító állomásról történt.
A hajnali 2 órakor tartott sajtókonferencián a három fejlesztő - Wernher von Braun, rakétafejlesztő, William H. Pickering, a műholdat építő laboratórium igazgatója és James A. Van Allen, tudós - győzelmi trófeaként emelték a magasba az Explorer kicsinyített mását. Az erről készült legendás fénykép jelképezi az ország belépését az űrversenybe. Itt kezdődött az amerikai űrrepülés félévszázados története, amely sokakban csalódást okozott, másokat megihletett, és rengeteg kritikát kapott, hogy az "erőforrásokat a földi problémák megoldására is fel lehetne használni".
"A vasúthoz és a repülőgéphez hasonlóan az űrrepülés akkora hatást gyakorolt a társadalomra, amit még a legelőrelátóbbak sem tudtak megjósolni, és amit máig nem tudunk teljes mélységében felfogni" - írta Dr. Dick a NASA (az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala) honlapján az Explorer évfordulója alkalmából.
A hidegháború idején mindent áthatott a tömegpusztítástól való félelem. Senki sem tudta megjósolni, hogyan végződik a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, konfliktusa. Az emberek a legrosszabbtól tartottak, és a Szputnyik-pánik felerősítette a félelmeket. Az első Szputnyik idején az amerikaiaknak már volt egy rakétájuk az alabamai Huntsville-ben, amelyről fejlesztői azt állították, hogy le tudná győzni a szovjeteket az űrért folytatott versenyben, de a kormány nem engedélyezte, hogy műhold hordozóeszközeként használják. A Szputnyik fellövésének hírére Dr. von Braun, a fejlesztők vezetője, a Pentagonhoz fordult, hogy hagyják végre dolgozni.
Pókerbajnokok az űrközpontban
A pasadenai Jet Propulsion Laboratory (JPL), űrkutatási laboratóriumban is nagy volt a csalódottság, hiszen a terveiket sorra visszadobták. Dr. Van Allen, az Iowai Egyetem fizikusa, a Földet övező sugárzás mérésével foglalkozott. Ő készítette azokat a műszereket, amelyeket a szonda később magával vitt. 1957. novemberében, a második Szputnyik fellövésekor, a hadsereg és a JPL végre engedélyt kapott a munka folytatására. A Vanguard decemberi katasztrófája még sürgetőbbé tette a sikert.Több mint 100 mérnök, elektronikai szakember és gépész dolgozott Dr. Pickering irányítása alatt a negyedik fokozatú rakéta felső részének műholddá történő átalakításán. A felső rész egy 16,5 cm átmérőjű és kb. 2m hosszúságú lövedék volt, amelyben a rakétamotor helyezkedett el. A kihívást a 8,3 kg-nyi műszer elhelyezése jelentette. A nettó súlyba beletartozott két rádióadó elemtartókkal, hőmérséklet-érzékelők, mikrometeorit-erózió mérő, és a Van Allen Geiger-Müller számlálója a kozmikus sugárzás mérésére.
"Nagyon pontosan dolgoztunk. Fiatalok voltunk, lelkesek, összedugtuk a fejünket, és megcsináltuk" - emlékszik vissza Henry Richter, a tervezők egyik vezetője. A fellövésnél dr. Richter ott volt a Cape Canaveral-i irányítóközpontban. A Jupiter-C fokozatai fokozatosan váltak le. Az utolsó fokozatnál azonban, amikor az Explorer 1-nek el kellett érnie a Föld körüli pályáját, az Antiguán lévő nyomkövető állomás nem tudta fogni a jeleket. És amikor a szondának el kellett volna érnie Kaliforniát, akkor sem érkezett semmilyen jel.
Amint később kiderül, a JPL antennák vételét magasfeszültségű elektromos távvezetékek zavarták. A Temple City közelében lévő amatőr rádióállomások sem hallottak semmit a megadott időpontban, de végül megérkeztek az első jelek. A műhold magasabb, lassabb pályára lépett, és nyolc perces késésben volt.
A következő héten sikerült fenntartani a kapcsolatot az űrszondával, de a jelekben volt egy furcsaság: a sugárzásmérő a Föld minden egyes megkerülésénél egy pár percre elhallgatott. Dr. Van Allen végül rájött, hogy a műszer nem hibás, csak túl van terhelve. Néhány hónappal később az Explorer 3 adatai megerősítették, hogy a túlterhelést a Földet övező sugárzási öv okozta, amelyet Van Allen övnek neveztek el. Ez volt az űrverseny első tudományos felfedezése. A JPL később átkerült a NASA hatáskörébe, a mérnököket pedig a NASA Marshall űrrepülési központja alkalmazta.