2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Léggömbről fotózták a szegedi ásatást

2007. november 13. 17:00

Hétfőn délelőtt egy speciális léggömbre erősített digitális fényképezőgép segítségével készítettek légifotókat a különleges feltárásról.

A kutatók a korábban elkerített területen belül egy 5X5 méteres szelvényt alakítottak ki; az ásatás célja, hogy pontosítani lehessen az egykori Dömötör-templom helyét. Az 1920-as években lebontott templomot a 12. század elején román stílusban építették, majd a 15. században egy komoly átalakításon esett át az épület; az akkoriban újjászületett templom már inkább gótikus volt. A feltárás a gótikus stílusjegyeket magán viselő egyházi épület pontos helyét keresi.

A munka már mostanra is eredményesnek mondható: a megyei múzeum régészei megtalálták a keresett alapot, a középkori templom délkeleti sarkát. A kutatás eredményeiről, a megtalált templomfal tudományos jelentőségéről dr. Horváth Ferenc, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese és Fogas Ottó régész tájékoztatták a média képviselőit.

A feltárás során a vártnál komolyabb eredményeket sikerült elérni. Beigazolódott, hogy a Dóm építése során a korábbi belvárosi plébániatemplom falait nem pusztították el teljesen, csak a legszükségesebb helyeken bontották vissza. Az alapfalakon kívül komoly fölmenő falak is előkerültek, így egy nagyobb feltárás után az egész gótikus építmény bemutatható lenne. Horváth Ferenc rámutatott: feltételezhető, hogy a városnak már az Árpád-kor elején is volt temploma. Arra biztos választ, hogy ez a templom hol állt csak egy nagyobb területre kiterjedő ásatás után tudnának adni - jegyezte meg.

A sajtóesemény érdekességét tovább növelte, hogy a tájékoztató időpontjában történt meg az ásatás légifotózása. A légifelvételeket úgy készítették a szakemberek, hogy egy nagyjából 1 méter átmérőjű luftballonra professzionális módon digitális fényképezőgépet szereltek, majd a szerkezetet a levegőbe emelték.

Több mint 10 méterre engedték fel a sajátos léggömböt - lentről két ember irányította a gépezetet. Az így készített légifotók által tökéletesen lehetett rögzíteni a kutatáshoz nélkülözhetetlen látványképet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár