Habsburg Ottó nem volt informátor
2007. június 4. 18:00
Radó Sándor memoárkötete, a Dóra jelenti sajátos utóéletet él azóta, hogy nevelt fia, Trom András megjelentette a világhírű földrajztudós és legendás mesterkém emlékiratának első cenzúrázatlan változatát.
Korábban
A mesterkém emlékiratainak első teljes kiadásában először került nyilvánosságra mintegy 60 informátor neve. Trom András most kutatásba kezdett, hogy minél többet kiderítsen róluk. Az MTI munkatársának elmondta, hogy az egyik ilyen informátor Manfred von Grimm osztrák báró volt, akiről a CIA egyik tanulmánykötetében - The Rote Kapelle - azt írja, hogy unokahúga, Margarethe Seidler közeli kapcsolatban állt Habsburg Ottóval, és az amerikai hírszerző hivatal feltételezése szerint bizonyos információk magától Habsburg Ottótól az ő révén jutottak el Grimmhez, majd Radóhoz.
Trom ennek járt utána, és a közelmúltban erről kérdezte a legilletékesebbet, Habsburg Ottót. A kiváló egészségnek és szellemi frissességnek örvendő 95 éves Ottó főherceg cáfolta a CIA állítását. "Margarethe Seidler nevét sohasem hallottam, egyébként 1940 és 1944 között (tehát éppen akkor, amikor a Radó csoport Svájcban működött - a szerk.) az Egyesült Államokban voltam" - idézi Trom a Páneurópai Unió elnökét.
Habsburg Ottó azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokba még Franciaország német megszállása előtt került, Franklin Roosevelt amerikai elnök jóvoltából. "A magyar ügyekkel foglalkoztam, főleg Eckhart Tiborral együtt, amikor az a sajnálatos dolog történt, hogy Magyarország hadat üzent az Egyesült Államoknak. Ekkor mi átvettük a magyarok képviselését az amerikai kormánynál. Abban az időszakban élő kapcsolatban voltunk Budapesttel. Amikor kitört a háború, az öcsém, Károly Lajos, Lisszabonban volt. Roosevelt kódját használhattam a táviratokhoz, így tartottuk a kapcsolatot Maglódi Wodianer Andor lisszaboni magyar követ segítségével" - idézte Trom Habsburg Ottó szavait.
Az ilyen és egyéb új információkat Trom abba a könyvbe szánja, amely Radó Sándor munkásságának és sorsának még mindig feltáratlan, illetve tisztázatlan részleteivel foglalkozik majd. A moszkvai Magyar Intézet levéltárosának, Varga Évának a bevonásával Trom kérte az orosz archívumok megnyitását. Egy német történész szintén segítségére van német és svájci dokumentumok feltárásában.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, dr. Holló József Ferenc altábornagy felkarolta az ügyet, és bevette az intézmény munkatervébe, hogy Radó Sándor születésének 110. évfordulója alkalmával - két év múlva - nemzetközi konferenciát szerveznek, amelyen az elképzelések szerint neves külföldi hírszerzés-szakértők, hadtörténészek és katonai térképészek magyar kollégáikkal együtt értékelik majd Radó munkásságát, a legújabb kutatási eredmények felhasználásával.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap