A szex a művészetek motorja

2007. március 16. 10:15

A bécsi Kunstforumban július 22-ig tart nyitva az Erosz a modern művészetben című tárlat, míg a londoni Barbican október 2-tól foglalkozik egy kiállításon a témával.

A Kunstforum kiállítása a 19. század végi és a 20. század eleji alkotásokon keresztül mutatja be a legnagyobb hatást kifejtő témák egyikét. A válogatásban, amelyben közreműködött a svájci Beyeler alapítvány is, összesen 34 művész szerepel, és többek közt Courbet, Renoir, Klimt, Max Ernst, Dalí, Degs, Picasso, Magritte és Giacometti is helyet kapott a képek között.

A képek az erotikát nemcsak mint szerelmi aktust, vagy mint meztelenséget ábrázolják, hanem olyan pszichológiai vetületét is, mint a vágy, a kísértés, az álom, az ideálok kivetítése.

A Barbican tovább megy egy lépéssel. Olyan kérdéseket vet fel, mint az, hogy hol fejeződik be a művészet és hol kezdődik a pornográfia, elfogadható-e egy ókori bordély festménye, és ugyanazt az "osztályzatot" adjuk-e egy mai vöröslámpás ház ábrázolásának.

A Seduced (Elcsábítva) címmel nyíló kiállítás 200 festett, orális és audiovizuális munkán keresztül teszi lehetővé a közönségnek, hogy megismerkedjen a szex és a művészet kapcsolatával, a szexuális ábrázolás történetével és hatásával a különböző kultúrák mentalitásában.

A látogatók megtekinthetik az antik görög és római mesterek műveit, a Káma Szutra szövegeit, Rodin szobrait, Turner, Picasso, Warhol és mások képeit. A tárlat látogatása azonban tilos lesz a kiskorúak számára - írta a madridi El País.

(Múlt-kor/MTI)

Ibolya nap a Gödöllői Királyi Kastélyban
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Mikor jött létre a Templomos Rend?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavaszi száma