2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A legkedveltebb orosz drámaíró: 170 éve halt meg Puskin

2007. február 12. 15:00

A bolgyinói ősz költője

A költőt nyugtalansága állandó utazásra késztette, Moszkvából Pétervárra, onnan a Kaukázusba. Külföldre is szeretett volna menni, de nem kapott rá engedélyt, a török frontra is önkényesen követte Paskievics gróf seregét 1828 végén, részben azért is, mert ide osztották be szolgálatra a lefokozott dekabrista tiszteket. Erről az útjáról számol be az Erzerumi utazás című úti jegyzetében.

1830-ban megkérte Natalja Goncsarova kezét, s a házassági előkészületek és a birtokrendezés ügyében apja falujába, Bolgyinóba utazott. Innen aztán a moszkvai kolerajárvány miatt elrendelt karantén következtében három hónapig nem mozdulhatott ki. Ez a "bolgyinói ősz" volt Puskin legtermékenyebb időszaka: befejezte Anyegin című verses regényét, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései című novellasorozatát, A kolomnai házikó című anekdotikus-tréfás elbeszélő költeményét és a kistragédiákat (Don Juan kővendége, Mozart és Salieri).

1831-től élete Pétervárhoz kötődött, ám ambivalens módon viszonyult ehhez az életformához: egyszerre élt benne a menekülés és a társasági, irodalmi forgatagban való részvétel vágya. Már az 1820-as évek végétől foglalkozott az orosz történelemmel, főként I. Péter korát és a Pugacsov-lázadást tanulmányozta. 1831-ben engedélyt kapott a levéltári kutatásokra, sőt a cár megbízta Nagy Péter történetének megírásával. Minden külső bonyodalom és nehézség ellenére irodalmi szempontból ez az utolsó korszaka is rendkívül gazdag volt: megírta a Pikk dáma című elbeszélést, A kapitány lánya című történelmi regényt, a Dubrovszkij című kisregényt és A bronzlovas című költeményt.

A háttérben azonban lassan elmélyült a konfliktus a költő és az előkelő társaság, de főleg az udvari körök egyes képviselői között. Puskint mindig is idegesítette feleségének kétes híre; a "végjátékban" egy Franciaországból menekült holland diplomata léhűtő fia, Georges d'Anthes gárdatiszt terjesztett rágalmakat az asszonyról. A kor "erkölcseinek" megfelelve Puskin pisztolypárbajra hívta a rágalmazót, aki 1837. február 10-én halálosan megsebesítette a költőt.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár