Az első magyar miniszterelnök öröksége: megkezdődött a Batthyány-emlékév
Kétszáz éve, 1807. február 11-én született Pozsonyban gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke.
A főrendi ellenzék vezetője
Batthyány Lajos szülei még 1807-ben elváltak, apja, Batthyány János gróf 1812-ben meg is halt. Anyja az akaratos, de nemes lelkű fiú neveltetését előbb házitanítóra bízta, majd nyolcévesen egy bécsi nevelőintézetbe adta. 1824-től két évig egy polgári származású tanára házánál lakott, itt ismerte meg a francia felvilágosodás és a kor liberalizmusának eszméit.
A következő években több nyugat-európai utazást tett, tudatosan készült közéleti szerepére. 1839-ben megjelent a pozsonyi országgyűlésen, ahol rövidesen az ellenzéki mágnás ifjak csoportjának vezetője lett, beszédeiben a szólás- és vallásszabadság mellett állt ki. 1841-től Pesten lakott, palotája az ellenzék találkozóhelye lett. Az 1843-44-es országgyűlésen már a főrendi ellenzék elismert vezetőjének tekintették. Részt vett az ipar színvonalának emelésére szervezett Iparegyesület tevékenységében, itt került kapcsolatba Kossuth Lajossal, akinek követté választását ő vitte keresztül 1847-ben; ebben az évben az ő elnökletével dolgozták ki az Ellenzéki Nyilatkozatot.
|
A Batthyány-kormány tagjai. Névsor felülrõl lefelé és balról jobbra: Batthyány Lajos miniszterelnök, Szemere Bertalan belügyminiszter, Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter, Klauzál Gábor ipar- és földmûvelésügyi miniszter, Kossuth Lajos pénzügyminiszter, Mészáros Lázár hadügyminiszter, Széchenyi István közmunka és közlekedésügyi miniszter, Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Deák Ferenc igazságügyi miniszter. |
V. Ferdinánd március 16-án fogadta a küldötteket, de a leiratból kihagyta Batthyány nevét. Végül István nádor, mint Magyarország teljhatalmú helytartója nevezte ki - a király szóbeli belegyezésével - Batthyányt. E "legális, de nem lojális" lépés miatt vonta kétségbe később a bécsi udvar az innen induló események törvényességét, végeztette ki Batthyányt és küldte száműzetésbe István nádort.
A tragikus sorsú miniszterelnök
Az általa megalakított első felelős magyar kormány április 10-én Pozsonyban letette az esküt, majd április 14-én Pestre költözött. A kormány élén hozzálátott a fiatal magyar állam megszervezéséhez, legmaradandóbb intézkedése az első tíz honvédzászlóalj felállítása volt, amely a későbbi honvédsereg magva lett. Helyzetét nehezítette a nemzetiségek lázongása, Jellacic horvát bán szeptemberi támadása, Kossuth radikalizmusa, s a pesti nép, amely többször szembeszállt a kormánnyal. Batthyány 1848. szeptember 11-én lemondott, de a nádor ismét őt bízta meg kormányalakítással. Lamberg főparancsnok szeptember 28-i megölése után azonban kiegyezést célzó politikája háttérbe szorult, s október 2-án végleg leköszönt, lemondott képviselői mandátumáról is és a magánéletbe vonult vissza.Holttestét a ferenciek kriptájába temették, innen 1870-ben vitték országos gyászpompával a Kerepesi úti temető mauzóleumába. Kivégzésének helyén áll a Batthyány-örökmécses, amely a szabadság jelképévé vált.
A nemzeti identitást erősítő emlékév
A nemzeti identitás és a nemzeti büszkeség erősítését is célozza a Batthyány-emlékév, amelynek programjai több mint 100 millió forintból valósulnak meg - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a programsorozat hivatalos pénteki budapesti megnyitóján.
| Az emlékév programjai |
Szekeres Imre honvédelmi miniszter elmondta: örömmel és tisztelettel vesznek részt az emlékév eseményeiben, mert "óriási adóságot" pótolnak ezzel. Az első miniszterelnökről ugyanis méltatlanul elhallgatott tény, hogy ő alapította a magyar hadsereget - tette hozzá. "Az állam egyik legkiemelkedőbb alkotása volt a hadsereg", amely Európa legmodernebb, legszervezettebb, leghatékonyabb hadereje volt - közölte a miniszter. A sajtótájékoztatón Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke ismertette a megyében megvalósuló programokat; a Batthyány család több birtoka és vállalkozása ebben a megyében volt. A rendezvények sora a hétvégén kezdődik.
A megnyitóhoz kapcsolódóan pénteken 20 ezer példányban kibocsátották a Magyar Nemzeti Bank Batthyány-emlékérmét, és forgalomba helyezték a Magyar Posta 300 ezer példányban megjelent Batthyány-bélyegújdonságát is. Az MTI úgy tudja, hogy az emlékév alkalmából októberre elkészülhet Batthyány Lajos egész alakos szobra, amelyet a budapesti Batthyány téren állítanának fel. A tervek szerint heteken belül - 25 millió forintos keret megjelölésével - pályázatot írnak ki a megvalósításra.
Emlékezés a sírkertben
Batthyány Lajosra, az első felelős magyar kormány miniszterelnökére emlékeztek a mártír kormányfő születésének 200. évfordulóján szombaton, a fővárosi Fiumei úti sírkertben. A Batthyány mauzóleumnál tartott rendezvényen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: "az elsőknek a legnehezebb a dolguk, Batthyány is megküzdött ezzel. Az elsők, a reformerek tapossák ki az ösvényt, ők mutatják az utat".
Katona Tamás történész, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja beszédében azt hangsúlyozta, hogy Batthyány a kormányfői posztra méltó, komoly államférfi volt. Kiemelte: az egykori kormányfő egyesíteni tudta a nagyon különböző, "extraklasszis" politikusokat: Deákot és Eötvöst, Kossuthot és Széchenyit. A politikus legnagyobb érdemei között a honvédség megalakítását és a jobbágyfelszabadítást említette.
A Batthyány-emlékév nyitányaként megrendezett eseményen az emlékműnél koszorút helyezett el mások mellett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Boross Péter volt miniszterelnök, valamint a Fidesz és az SZDSZ képviselői.
Az eseményen csak a meghívottak és a sajtó képviselői vehettek részt, a körbekerített mauzóleumtól távolabb néhány szemlélődő gyűlt össze.
(Múlt-kor/MTI)