2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Könyves Kálmán magyar király

2004. május 21. 03:09

I. Géza király fia volt, s László király papot akart neveltetni belőle. Kálmán szorgalmasan tanult is, s előbb pappá szentelték, majd váradi vagy egri püspök lett. Testvérei közül Álmos herceget ismerjük név szerint, mivel I. László őt jelölte utódjául. A nagy uralkodó halála után kirobbant trónviszály eredményeként Kálmán ragadta magához a hatalmat. Úgy gondolta, hogy műveltsége és szellemi képességei - s nem utolsósorban elsőszülöttsége - miatt őt illeti a korona. A magyar politikai vezetőréteg is két részre szakadt, az egyik csoport Álmost, a másik Kálmánt támogatta. Kálmánt 1096-ban koronázták királlyá, Álmos pedig lemondott trónigényéről, cserébe viszont megkapta a hercegséget, a dukátust. A testvérek közötti béke azonban csak időleges volt, Álmos rendre szervezkedett Kálmán ellen, mire ő 1107-ben elvette tőle a dukátust, s visszavonulásra kényszerítette a közélettől. Álmos azonban 1115-ben ismét összeesküvést szőtt uralmának megdöntésére. Kálmán erre Álmost Béla nevű fiával együtt megvakíttatta.
1102-ben Tengerfehérvárott horvát királlyá koronázták. Külpolitikájában László nyomdokain haladva az expanzió híve volt. 1105 nyarán elfoglalta Közép-Dalmáciát, a bizánci császár is elismerte a magyar fennhatóságot. Belpolitikája szintén sikeres volt, kivált törvényhozói tevékenysége jelentős (két dekrétum és a az első ún. esztergomi zsinat). Legfőbb céljának a királyi hatalomnak és az ország gazdasági helyzetének megszilárdítását tartotta, ezért szűkmarkúan osztotta a javakat az egyháznak, s megszigorította a világi birtokok öröklésének rendjét is. Az egyház kedvére tett viszont azzal, hogy lemondott az invesztitúráról és hozzájárult a papi nőtlenség bevezetéséhez. Művelt ember volt, udvara szellemi központként is szolgált, tudós papokkal vette körül magát. Közülük is kiemelkedett Hartvik püspök, aki Szent István királyról írt legendát. Vallásossága nem volt túlzó, bár szivesen forgatta a szent könyveket.
Az Árpád-kor egyik legjelentősebb uralkodójának csupán a magánélete volt sikertelen. Első felesége, a szicíliai normann fejedelem leánya meghalt. Ebből a frigyből született Zsófia, István, és László. Második hitvese, Eufémia megcsalta, ezért visszaküldte szülőföldjére. Ott adott életet Borisznak, aki később trónkövetelőként számos problémát okozott. Kálmán súlyos betegségek következtében halt meg, Székesfehérvárott temették el, Szent István király mellé. A trónon fia, II. István követte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár