A magyar gépjárműgyártás atyja: 155 éve született Csonka János

2007. január 23.-Múlt-kor

Százötvenöt éve, 1852. január 22-én született Szegeden Csonka János, a karburátor feltalálója, gépészmérnök, a magyar motor- és gépjárműgyártás megindítója.

A karburátor mestere

Apja Tsonka Vince szegedi `gépépítő` kovácsmester volt. János Versecen járt iskolába, majd 19 éves koráig apja szegedi műhelyében tanult. 1871-től az alföld-fiumei vasút szegedi főműhelyében, 1874-től a MÁV budapesti fűtőházában dolgozott, majd Bécsben az osztrák államvasút alkalmazottja lett, s brit, svájci és francia ipari üzemekben tanulmányozta a gépgyártást. 1877-ben a 32 pályázó közül legfiatalabbként nyerte el a budapesti műegyetem gépipari tanműhelyének vezetői posztját, amelyet 1924-ig töltött be. A gyakorlati oktatásban saját költségére szakmunkásokat alkalmazott, ennek fejében a műhely gépeit felhasználhatta saját találmányaihoz is, így a tanítási időn túl a műhelyben gépfejlesztési kérdésekkel is foglalkozott.

Csonka János családja körében 1905-ben

1879-ben készítette el az első magyar gázmotort, majd 1882-ben az ún. Csonka-féle vegyesüzemű gáz- és petróleummotort. A Ganz-gyár vezérigazgatója, Mechwart András felkérésére a gyár fiatal mérnökével, Bánki Donáttal újításokat dolgozott ki a gázgépeken, ezzel kezdődött termékeny együttműködésük. 1890-ben kismotort szerkesztettek a mezőgazdaság és a kisipar céljaira, ez Ganz-motor, avagy Bánki-Csonka motor néven lett híres. 1893. február 11-én kértek szabadalmat leghíresebb közös találmányukra, a karburátorra, a benzinporlasztóra.

A robbanómotorok gyakorlati alkalmazásának legfőbb nehézsége a benzingőz és a levegő megfelelő és állandó arányú keverése volt, mivel ezen múlt a motor egyenletes működése. Csonkáék porlasztója a kölniszóró mintájára juttatta a benzingőzt a hengertérbe. Készüléküket, amelyen tűszabályozás, féklevegő bevezetés és pillangószelep is volt, az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatták, s aranyéremmel tüntették ki.

Csonka János, az általa szerkesztett első magyar kiskocsin, 1910

A porlasztót a német Wilhelm Maybach is kidolgozta, ő azonban csak 1893 augusztusában kért rá Németországban szabadalmat, amelyet Bánki és Csonka bejelentése miatt nem kapott meg. A számos szempontból tökéletesített porlasztó egészen a hetvenes évekig volt használatos a benzinmotoros autóknál, azóta a főként környezetvédelmi okok miatt elterjedt elektronikus befecskendezés kiszorította - ugyanakkor egyszerűsége és olcsósága miatt motorkerékpárokon ma is gyakori.

A magyar gépkocsigyártás virágkora

Csonkáék jelentős közös alkotása volt az automatikus csőgyújtással működő motor és a gázkalapács is. Csonka a múlt század elején rendezte be a műegyetem új mechanikai-technológiai laboratóriumát. Több anyagvizsgáló gépe közül a Rejtő Sándorral együtt szerkesztett papír- és szövetszakító gépe a legismertebb.

Csonka-féle tricikli postással, 1900

Az 1900-as években főleg járműveket - motoros triciklit, majd 1905-ben a Postának levél- és csomaggyűjtő autót tervezett, ettől az időponttól számítják a magyar gépkocsigyártást. Ez négyütemű, négyhengeres és vízhűtéses motorral ellátott jármű volt, amely átlagosan 26 km/óra, maximálisan 35 km/óra sebességet ért el. Csonka 1909-ben kezdte meg kisautóinak tervezését, emellett elkészítette az első magyar kompresszoros motort, tervezett továbbá csónak-, bányamozdony-, sínautó- és tűzoltóautó-motort, autóbuszt és személygépkocsit is.

A motorgyártásban ő alkalmazta először az alumíniumot, a nagyfeszültségű mágnesgyújtást és a vezérelt szívószelepet. A műegyetemi tanműhely rohamos fejlődését a vezető gépgyárak nem nézték jó szemmel, s tiltakoztak Csonka ipari tevékenysége ellen, ezért motorterveit 1912-ben eladta a Rökk István gépgyárnak, a Magyar Wagon- és Gépgyárnak és a Magyar Általános Gépgyárnak.

Csonka-féle csomagszállító autó, 1904

1924-es nyugalomba vonulása után háza alagsorában saját készítésű szerszámgépeivel gépműhelyt nyitott, ahol motorokat gyártott. A műhely gyorsan fejlődött, alkalmazottainak száma 1938-ban elérte a 300 főt. Bár már 1935-ben felmerült a gyáralapítás terve, a Csonka János Gépgyára Rt. csak 1941-ben, Csonka halála után jött létre, ez volt a későbbi Kismotor- és Gépgyár.

Csonka állította össze az első magyar automobil szakszótárt, műszereket, mérő- és anyagvizsgáló berendezéseket is tervezett. Utolsó szabadalmát 1935-ben, 84 éves korában nyújtotta be egy láncfűrészre. Sokoldalú és magas színvonalú tevékenységének elismeréseként az egyszerű gépész-kovácsnak engedélyezte a Mérnöki Kamara, hogy használhassa a gépészmérnöki címet.

Csonka János 1939. október 27-én halt meg Budapesten. Nevét viseli a Csonka János-díj, amellyel a magyar járműipar műszaki fejlesztésében kiváló eredményt elérő szakembereket jutalmazzák. Portrészobra, Vasas Károly alkotása a budapesti Közlekedési Múzeum előtt áll.

(Múlt-kor/MTI)