A második világháború legnagyobb ellentámadása söpörte el a Tájfunt

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1941. december 5-én született meg az egyik legfőbb második világháborús felismerés: a német hadsereg nem tudja elfoglalni Moszkvát.

Támadás Moszkva ellen

A Német Birodalom 1941. június 22-én a Barbarossa-terv alapján kezdte meg a Szovjetunió elleni háborút, amelyhez azonnal csatlakozott Olaszország, Szlovákia, Románia, Finnország, valamint június 27-én Magyarország. Moszkvát a támadás felkészületlenül érte. A németek offenzívája a Barents-tengertől a Fekete-tengerig elterülő óriási térségben bontakozott ki, és 1941. szeptember végéig elfoglalták a Baltikumot, Belorussziát, Ukrajna és a Krím majdnem egész területét, közel félmillió négyzetkilométert. Az 1,8 milliós német haderővel 1,25 milliós szovjet haderő állt szemben, harckocsik, rohamlövegek, tüzérségi eszközök vonalán kétszeres volt a német fölény.

A német Közép-hadseregcsoport 1941 októberében megtette az előkészületeket a Tájfun-hadművelet elindítására, amelynek célja Moszkva bevétele volt. Magát a moszkvai csatát a szovjet hadtörténelem a védelmi művelet szakaszára (1941. szeptember 30. - december 5.) és a támadó művelet szakaszára (1941. december 5. - 1942. április 20.) tagolja. A védelmi műveleti szakaszban az a feladat hárult a szovjet nyugati, tartalék, brjanszki és kalinyini frontokra, hogy elhárítsák a szovjet főváros elleni német támadást, legyengítsék annak csapásmérő erőit és megteremtsék a feltételeket a támadásba való átmenethez, amivel Hitler a Bock vezértábornagy vezetése alatt álló német Közép-hadseregcsoportot bízta meg. A támadó szakaszban a szovjet nyugati, kalinyini és brjanszki frontok a német Közép-hadseregcsoportot voltak hivatva szétzúzni. Az eredmény a német erők 150-400 kilométerre való visszavetése volt.

A Tájfun fedőnevet viselő német direktíva három erős páncéloscsoport keleti és északkeleti irányú csapásaival szerette volna részekre tagolni a szovjet főváros védelmét, majd gyorsan mozgó csapatokkal észak és dél felől karolták volna át Moszkvát. Szovjet részről a kedvező terepszakaszok kihasználásával igyekeztek mélyen lépcsőzött védelmet kiépíteni, megakadályozandó az ellenfél áttörését a fővároshoz. Október 10-én a szovjet nyugati és tartalék front Zsukov hadseregtábornok parancsnoksága alá került. A frontvárossá változott Moszkvából kitelepítették a párt- és kormányszervek egy részét, valamint a diplomáciai testületet.

Moszkva bombázása, 1941

Sztálin 1941. november 7-én megrendeztette a Vörös-téren a hagyományos moszkvai díszszemlét, ahonnan a csapatok egyenesen a frontra vonultak. A szovjet főváros igen erős légvédelemmel rendelkezett: 1941 júliusa és decembere között Moszkva légvédelme 121 légi támadást hárított el, amelyekben összesen több mint hétezer Luftwaffe-gép vett részt. A város fölé csupán 229 német harci repülőgép jutott el.

1941 december elején a mintegy négyezer kilométeres német-szovjet arcvonalon folyó elkeseredett küzdelemben a Wehrmacht szárazföldi magasabb egységeinek háromnegyede, hadviselési eszközeinek zöme vett részt, mindez nagyban hozzájárult Németország és szövetségesei főerőinek felőrlődéséhez. Másfelől 1941 decemberében már a Szovjetunió lakosságának közel fele a német vonalak mögött élt, nem szólva azokról a termelési kapacitásokról, amelyek a háború előtt a szovjet szénkitermelés több mint 50 százalékát, a nyersvas-, acél és hengereltáruk termelésének 66 százalékát adták.

Tél tábornok győzedelmeskedett

Miután novemberben a Szovjetunió ázsiai részéből friss kötelékek érkeztek Moszkva térségébe, a Vörös Hadsereg - igaz, nagy véráldozattal - elterelő hadműveleteket kezdett, amelyek nyomán a németek november 28-án feladták Rosztovot. Közép-hadseregcsoportjuk, amely október eleje óta harcolva 200 kilométert nyomult előre, helyi sikereket el tudott érni Moszkva előterében, de von Bock Hitlerhez küldött jelentésében azt volt kénytelen megállapítani, hogy `túl korai időpontot állapítottak meg Moszkva ostromához` és félő, hogy a német erők megbénulnak az időjárási viszonyok, a felszerelés megfogyatkozása és nem utolsósorban az ellenfél elszánt ellenállása miatt.

Lendületben az agitprop

1941. december 2-án egy német felderítő csoportnak páncélostámogatással még sikerült Moszkva egyik külterületét, Himkit elérnie, ám ott végleg elakadt, a többi német próbálkozás hasonlóképpen. "December 5-én - jegyezte meg Gosztonyi Péter A Vörös Hadsereg című könyvében - a szovjet főváros elleni német támadás a szó szoros értelmében befagyott: a hőmérő mínusz 36 Celsius fokot mutatott." 1942. január 22-re a német hadsereget 80-300 kilométerre sikerült visszaszorítani. Hitler összesen 35 tábornokát váltotta le, von Bockot már 1941. december 20-án. Az 1941. december 5-én indított szovjet ellentámadás több mint tízezer település felszabadítását eredményezte. Végső fokon a négy és fél hónapos időszakban a németek félmillió embert, 1300 harckocsit, 2500 löveget és 15 ezer gépkocsit vesztettek.

Bár a Vörös Hadsereg sikerére 1942 tavaszán kudarcok árnyéka vetődött, a moszkvai csata egészben véve megingatta a Wehrmacht legyőzhetetlenségének mítoszát, keresztülhúzta Hitler villámháborús terveit, talán hozzájárult ahhoz, hogy Törökország ne lépjen be akkor a második világháborúba a németek oldalán.

1942. január elsején Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 23 más állammal együtt aláírta az Egyesült Nemzetek nyilatkozatát, amely a Hitler-ellenes szövetség alapokmánya lett, májusban angol-szovjet barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés született, majd Washington a Szovjetunióra is kiterjesztette a jelentős amerikai haditechnikai támogatást biztosító kölcsön-bérleti szerződést.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)